Mai igénk: Máté 6, 6
„Te pedig, amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja amit titokban teszel, megfizet neked.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Ez is egy meglehetősen sokat vitatott kérdés. Hogyan imádkozzunk? Van úgy az ember, hogy egyszer csak megérzi: nem jól csinálom. Nagyon fontos a „hogyan” kérdése. Első olvasásra az az érzésünk támad, hogy a nyilvános, a mások előtt való imádkozás helytelen. Még egy elégült „no lám, ugye, hogy megmondtam” is elröppen ajkunkról, ha felbátorított a fenti bibliai vers. A közös imádkozásban eddig is éreztünk valami túlzást, népszerűen kifejezve magunkat: némi szenteskedő mellék-zamatot. A templomi imádságban viszont – tagadhatatlanul – van valami csináltság, valami könyv-íz, valami, ami nem a lélekből jön, nem közvetlen, nagyon hivatalos, szerfölött általános.
Legjobb egyedül. Úgy, ahogy eddig csináltuk. Az ágyban este, vagy reggel, sötétben lehetőleg. Magános perceinkben. Titkon, ajtónkat bezárva.
Igen ám, de kielégítetlenségünk érzete ezzel még el nem múlt. Ellenkezőleg. Megnövekedett. Lassankint egészen gyötrővé súlyosbodik. Miért? Hogyan? Hiszen mi Krisztus parancsát szeretnénk és próbáltuk követni engedelmesen.Ő mondta, ő rendelte, amit csinálunk.
Hát nem ő mondta. Mert nem ezt mondta. Valami egészen mást rendelt, bár a szavai úgy szólnak, ahogy idézni szoktuk őket. Olvassuk csak el az idézetet még egyszer, figyelmesen, az Ő szellemében.
Azt is ő mondta nevezetesen, hogy valahol összejönnek ketten-hárman az ő nevében, Ő ott lesz azokkal. A két parancs nem lehet ellentétes egymással. Mit jelent akkor hát ez az idézet? Mi a baj az imádkozás körül? Az a baj, hogy egymásnak imádkozunk. Azok a szép kitételek, hatásos fordulatok, virágos szavak, díszes jelzők, költői képek, melyek Istennel való beszélgetésünket cifrázzák, tulajdonképpen nem is neki szólnak, hanem azoknak, akiknek a társaságában imádkozunk. Hiszen Isten a mi Atyánk, az atya és a gyermek pedig igen könnyen megértik egymást, egyszerű nyelv is elégséges egymással való beszélgetésük közben. A sallang idegen elem. Még borzasztóbb, ha ráimádkozunk egyikünk a másikunkra, kérvén Istent, hogy szabadítsa meg testvérünket azokból a bűneiből, melyeket ima közben szándékozunk tudomására hozni. Ilyenkor Isten csak ürügy. Legborzasztóbb, ha magunknak imádkozunk. Ha az ima és az imádkozás magunkat megnyugtató varázslás. Csupán varázsige és hókusz-pókuszos cselekedet.
103. zsoltár: Áldjad lelkem Uradat, Istenedet…
