Olvasásra ajánlott igeszakasz: Zsoltárok 123.
Zsolt 123, 3
„Könyörülj, Uram, könyörülj rajtunk, mert torkig vagyunk a gyalázattal!”
Református énekeskönyv, a 123. zsoltár 2. verse:
Kegyelmezz, Uram, kegyelmezz nékünk, mert nincs becsületünk!
Minden oly szertelenül gyaláz minket, melynél feljebb nem lehet.
Kevély népek minket szörnyen nevetnek, rajtunk csúfságot űznek;
Gyalázó szókkal úgy illettetünk, mikkel eltölt lelkünk.
Oswald Chambers gondolatai:
Nem elsősorban attól kell tartanunk, hogy Istenben való hitünk károsodik, hanem attól, hogy belső állapotunk kárt szenved. „Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek!” (Malákiás 2,16) Lelki alkatunknak félelmetes kihatásai vannak. Ez az az ellenség, amely bensőnkbe hatol és eltéríti gondolkodásunkat Istentől. Van olyan kedélyállapot, amelyet nem szabad megtűrnünk magunkban; ha megtesszük, ráébredünk, hogy eltávolítanak Istenbe vetett hitünktől és mire visszatérünk nyugalmunkba Istenhez, addigra belé vetett hitünk semmivé lett és felülkerekedett bennünk a testbe és az emberi ügyeskedésbe vetett bizalom.
Őrizkedj „e világ gondjai”-tól, mert ezek azok, amelyek felkeltik a lélekben a rosszkedvet. Különös dolog, hogy milyen hatalma van a legegyszerűbb dolognak is arra, hogy elfordítsa figyelmünket Istenről. Utasítsd vissza az élet gondjait, hogy el ne borítsanak.
A másik, ami elvonja figyelmünket, a védekezés szenvedélye. Augustinus így imádkozott: „Ó Uram, szabadíts meg attól a szenvedélytől, hogy szüntelenül védekezzem”. Belső állapotunk lerombolhatja lelkünknek Istenbe vetett hitét. „Ki kell magyarázkodnom; meg kell értetnem magam az emberekkel”. Urunk soha semmiben nem magyarázkodott. Hagyta, hogy a tévedések maguktól tisztázódjanak.
Amikor észrevesszük az embereken, hogy nem haladnak előre szellemileg, és ez az észrevétel kritikává torzul, akkor saját utunkat torlaszoljuk el Isten felé. Isten nem azért engedte meglátnunk, hogy kritizáljuk, hanem, hogy közbenjárjunk érte.
123. zsoltár: Tehozzád szemeimet, Úr Isten…
