Áldás, békesség!
Mai igénk: Máté 5, 8
„Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Mihelyt Istent meglátta valaki, Isten azonnal keresztülragyog rajta, előbb nem. Igen, mert aki Istent meglátta, az megtisztult.
Szeretném, ha nem az lenne az első gondolatunk, hogy aki most így tiszta, azelőtt piszkos volt. Mondjuk így inkább; azelőtt homályos volt, azelőtt zavaros volt, azelőtt elegyes volt, azelőtt vak volt. No és végül azt is odatehetjük most már, hogy azelőtt piszkos volt.
Ó, be gazdag szó ez is, a maga széles skálájú nyomorúságtartalmával, hogy „vak”. Vak a sötétség. Vak a vakablak. Vak a vakszemem. Vak a vakvágás. Vak a szenvedély és a méreg. Vakcsillag a Föld a Naphoz képest. Vakot vet a kockajátékos. Vak a vakszerencse. Vaktában megy a tévelygő utas. Vakon rohan a vesztébe az elvakult. Vak a vakember. A vakság esetén vagy a fényforrásban, vagy a közegben, vagy a felvevő szervben, de mindig mindenütt fogyatkozás van: kedv, erő, képesség hiányzanak. A homályban már van egy kis reménység, hogy egyszer eloszlik. A köd, a délibáb csak csalókává, bizonytalanná, gyöngévé teszi a látást, de nem öli meg egészen. A zavarosság újabb győzelem állomása; már a tiszta látás kerekedett felül, de még nagyon erős küzdelem vár reá, és még félni lehet újabb fordulattól.
Ne is kísérjük tovább a tisztaságot diadalmas útján. Lássuk meg és lássuk be, hogy a tiszta szív istenlátása vakságon, homályon, zavaros látáson át világosodott, tisztult meg abban a mértékben, ahogy az irgalom lassan-lassan erőt vehetett rajta. Lássuk meg, hogy azért nem tiszta még a szívem, ha nem tiszta, mert egyéb is van benne Istenen kívül. Egyebet is lát még, nem csak Istent látja. Ez az idegen valami: a piszok, a szennyező anyag, a seprő, amely a zavarodottságot okozza, a homály és a vakság sűrű átláthatatlansága.
A tiszta szív úgy látja Istent, amint a fényt csak tiszta tekintet állja hunyorítás, könnyezés és káprázás nélkül. A hortobágyi pásztor tekintete tiszta is. Tisztább, mint a turisták zavaros, álmos, ittas, szenvedélytől lázas, betegségtől csipás, agyonolvasott, sötétséghez szokott szeme amilyen. Naphoz, fényhez, horizonthoz szokott tekintet ez, amely törődik a nagy puszta életével, éhezi és szomjúhozza: falja és issza a fényt, hiszen az övé, benne él, uralja, meg van hatva tőle, meg van elégedve véle.
Minden megkapó voltában azért mégis nyomorúságos hasonlat a hortobágyi pásztor a tisztaszívű emberhez képest. De egy tanulsága mégis kiáltó valóság: nem lehet az ember szíve hamarabb tiszta, csak akkor, mikor már az ember Isten szemléletébe felejtkezett, és merült el véle.
301. dicséret: Új világosság jelenék…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/uj-vilagossag-jelenek