Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve, 121. zsoltár 3-4. versei:
3, Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ.
4, Bizony nem szunnyad, nem alszik…
William McMillen lelkipásztor (Erskine, Skócia) gondolatai:
Nemrég egy gyermekkórházban való látogatásom alkalmával láttam valamit, ami mosolyra derített. Egy kicsiny leányka az anyja karjaiban feküdt. Ébren volt, gőgicsélt, kacagott, de az édesanyja mélyen aludt. Talán az egész éjszakát is a kórházban töltötte, és a virrasztás és a kórház melege miatt elaludt. Ez egyáltalán nem válik szégyenére, gondoltam, amint mosolyogva haladtam el mellettük. Még a legáldozatosabb szülő is elaludhat.
Ekkor a 121-ik zsoltárra gondoltam, amely arról szól, hogy Isten sohasem alszik. Istennek nincsenek olyan gyengeségei és korlátai, mint nekünk. Hatalmának, szeretetének, éberségének és gondoskodásának nincs határa. A zsoltáríró abban a bizonyosságban élt, hogy Isten mindig jelen van és sohasem alszik el. Isten vele volt a nappalban és az éjszakában is, sohasem szunnyadva el. Mi is ebben a bizonyosságban élhetünk. Isten türelme, őrizete, ébersége és védelme sohasem vall kudarcot. Nekünk is részünk lehet a zsoltáríró bizonyosságában, ha bizalmunkat Istenbe vetjük.
Hálát adunk, Istenünk, hogy bárhol vagyunk, vagy bármit teszünk, szüntelen gondoskodásod és őrködő gondviselésed vesz körül minket.
121. zsoltár: Szemem a hegyekre vetem…
