Mai igénk: Lukács 4, 1-2
„Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott
negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett.”
Horváth Loránd lelkipásztor (Toronto, Kanada) gondolatai:
A bűn eredetét, vagy a bűn szerzőjének, a Sátánnak születését mély titok fedi. Titok és megoldatlan kérdés marad számunkra az is, hogy az igazságos Isten hogy engedheti meg a bűn létezését. A bűnös ember képes minden bűn felelősségét Istenre hárítani, de ha belenézünk az Igébe, ott megtalálhatjuk azt a véget nem érő, dühödt támadást, amellyel a gonoszság fejedelme Jézust üldözte, és ami bepillantást enged a Sátánnak, mint szellemi valóságnak a természetébe.
A Sátán Isten teremtésének kiváló alkotása volt, az angyali seregek egyik fejedelme, aki a tökéletesség mintaképe és a bölcsesség teljessége, a szépség ideálja, a legmagasabb fokú isteni teremtmény lehetett, ahogy ezt Tírusz fejedelme esetében is elmondja a prófétai szó. De éppen felsőbbsége tudatában születhetett meg benne a gőg, a hiúság és az irigység, fellázadt Isten ellen, hogy maga legyen Isten.
Jellemző magatartására, hogy amikor Jézus, mint megváltó megnyerte hivatására való felkenetésének pecsétjét és a negyven napi böjttel felkészült feladatának betöltésére, akkor tolakodott oda kísértő ajánlatával:
„Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré” (Lukács 4,3). Itt két fontos dolgot figyelhetünk meg: az egyik, hogy az éppen most, Istentől megnyert öntudatát akarta a Sátán alacsonyrendű testi haszonra váltani, hogy ezáltal éppen az igazi érték essék ki a kezéből; azaz isteni származásának tudata. Ha ő – mármint a Sátán – hiúsága miatt feladta legmagasabb rendű teremtményi mivoltát – miért ne adhatná fel azt az Isten Fia is? Másik jellemzője e kísértésnek, hogy a „kiéhezett embert” oly gyorsan kell próbára tenni, hogy ne vegye észre a kísértés jellegét és sietős éhségérzete miatt bukjon el. A mindenkori terrorizmus kiagyalt észszerűségét látjuk ez alkalommal: „Vedd el mindenét, tedd olyan szegénnyé, hogy éhsége miatt kénytelen legyen eladni magát!” Az éhségében kínzott ember – mint Ézsau – egy tál lencséért képes eladni magát, mint ahogy eladta elsőszülöttségi jogát.
Jézus azonnal észrevette a csapdát, és így válaszolt neki: „Meg van írva; nem csak kenyérrel él az ember” (Lukács 4,4). Az ember mindig és minden körülmények között másodrangúvá kell tegye állati oldalát, vagyis a testét, hogy szellemi mivolta és embersége által a körülmények kényszere nélkül cselekedhessék.
Láthatjuk, hogy hatalom adatott a Sátánnak is, mert ezután magával vitte Jézust a szent városba, ahol a templom párkányára állította, és ott így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kéze fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (91. zsoltár 11-12.)
Nekünk úgy kell ismernünk a Szentírást, hogy a Sátán az Igére való hivatkozással ne tudjon eltéríteni minket.
91. zsoltár: Aki a felséges Úrnak lakozik oltalmában…
