2024. augusztus 22

Áldás, békesség!

Mai igénk: János 13, 13

„Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok.”

Oswald Chambers lelkipásztor gondolatai:

Urunk sohasem hangsúlyozta tekintélyét. Sohasem mondta: „Meg kell tenned”. Teljesen szabadon hagyott minket, olyan szabadon, hogy akár arcába is köphettünk, mint megtették; olyan szabadon, hogy megölhetjük, mint ahogy meg is tették: és nem szólt rá egy szót sem. De amikor élete bennem megszületett váltsága által, azonnal elismerem, hogy teljes fennhatóságú joga van felettem. Erkölcsi uralom ez: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk…” (Jelenések 4,11). Csak a méltatlan részem vonakodik meghajolni a méltó előtt. Ha találkozom valakivel, aki szentebb nálam és mégsem ismerem el méltó voltát, és nem engedek annak amit mond és ami megállja a helyét, akkor nyilvánvalóvá válik a bennem lévő méltatlan rész. Isten embereket használ a nevelésünkre, akik kicsit tovább jutottak mint mi – nem értelmileg, hanem szentség tekintetében – míg végre magának az Úrnak uralma alá jutunk, és akkor már egész életünk afelé van beállítva, hogy neki engedelmeskedjünk.
Ha Urunk megkövetelte volna az engedelmességet, akkor mint rabszolga-hajcsárnak nem volna tekintélye felettünk. Ő soha nem erőlteti az engedelmességet, de amint meglátjuk Őt, azonnal engedelmeskedünk neki, így könnyen Urunkká lesz és reggeltől estig az Ő imádatában élünk. Aszerint növekedhetek a kegyelemben, ahogyan az engedelmességet felfogom. Az engedelmesség szót ki kell emelnünk a mocsárból. Az engedelmesség az apa és fiú közötti viszonyra vonatkozik, nem az úr és a szolga viszonyára. „Én és az Atya egy vagyunk” (János 10,30). Isten Fia engedelmes volt küldetéséhez mint Megváltó – mégpedig azért, mert Fiú volt, és nem azért, hogy fiúvá lehessen.

485. dicséret: Jézus Krisztus, szép fényes hajnal…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/jezus-krisztus-szep-fenyes?utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing