Áldás, békesség!
Mai igénk: Máté 6, 24
„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Az Oberon fedélzetén vagyok. Finn hajó az Oberon, Hullból Helsinkibe igyekszik. Jómagam a III. osztályú utasok rendjébe tartozom; nincs pénzem fényűzésre és felesleges kényelemre. Egyszer csak egy meghívót nyomnak a kezembe. Félóra múlva a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek összes, a világszövetség konferenciájára igyekvő delegátusai jelenjenek meg az I. osztály nagy szalonjában; gyűlést tartunk. Néhány perc múlva elnyel a pompás teremben egy puha bőrfotőj. Még nem kezdődött meg a tanácskozás, ráérek megérezni: mi is történik velem. Mint a magam ura, a kevés pénzű egyedek közé számítok, mint delegátus – emberileg szólva – Istennek vagyok egyik katonája. Pénz őfelsége nem tudja, vagy nem akarja számomra lehetővé tenni, hogy ilyen bőség ölelje körül kényen tartott testemet. Isten ebben a pillanatban úgy találja jónak, hogy éppen itt és éppen így heverésszek. Nem fizette meg a Pénz nekem ezt a helyet, mégis az én helyem Isten akaratából. Nem fontos min ül az ember. Nem az esik jól, hogy puha ülés esik rajta, hiszen Isten akaratából ültem már árokparton is, vidéki magyar város négyesfogatán is. A fontos, ami boldogsággal önt el most, annak az örvendetes ténynek a világos tudata, hogy két úr parancsol ezen a földön, azokból a javakból is, amelyekről pedig a köztudat véleménye azt tartja, hogy egyes-egyedül a pénz fennhatósága alá tartoznak. Lehet szolgálni Istennek is, a pénznek is. Csak hát éppen hogy a pénznek nem érdemes szolgálni. Mindazt, amit a pénz nyújthat az ő alázatos szolgáinak, maradék nélkül, sőt jól megtetézve megkaphatjuk Istentől is. Azonkívül meg még mennyi mindent. Ami pedig a legnagyszerűbb az egész dologban: Istentől a pénzért kaphatókat mindig idején, mindig módjával és mindig úgy kapja az ember, ahogy legjobb neki is, másnak is.
Pénzt is kaphatunk Istentől. (Fordítva elképzelni is undor és istenkáromlás.) Azok, akiknek esetleg van pénzük máris, nagyon könnyen megtudhatják, Istentől van-e ez a pénzük. Az a kérdés, hogy birtokában a pénzüknek, Istennek a szolgái-e, vagy a pénzüknek a szolgái. Rendkívül egyszerűen, egy kérdésen megválik, melyik esettel van hát dolgunk. Hajlandó vagyok-e a pénzemet Isten parancsainak szolgálatára engedni minden vonakodás és kikötés nélkül? Igen vagy nem? (Megfordítva is feltehető a kérdés: hajlandó-e a pénzem engem szabadságolni, és Isten rendelkezési állományába átbocsátani? Nem, a pénz ilyesmire sohasem hajlandó. Isten állítólagos szolgálatát is csak mint jó üzletet tűri el, és szokta teljesíteni.)
Tragikus-komolyan így van ez. Vegyük tehát tudomásul, hogy a két úr végzetesen kettő, nem alkuszik, és nem tűr kompromisszumot. Vagy az Úr szolgája vagyok, vagy a Mammoné. Egyszerre szokott hívni mind a kettő. Annak vagyok szolgája, akinek a hívó szavát hallom. Annak vagyok a szolgája, akinek a szavára hajlok. Annak vagyok a szolgája, akinek a parancsát végrehajtom. Annak vagyok a szolgája, akinek szót fogadok.
Mind a két Úr egyszerre kíván, és minden időmmel rendelkezni óhajt. Nem lehet kétfelé sántikálni. Vagy. Vagy.
49. zsoltár: Hallgassátok meg, minden nemzetek…
