Mai igénk: 1 Mózes 22, 2
„Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!”
Oswald Chambers lelkipásztor gondolatai:
A jellem határozza meg, hogyan értelmezi valaki Isten akaratát: „A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen. A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz.” (18. zsoltár 26-27). Ábrahám úgy értelmezte Isten parancsát, hogy meg kell ölnie a fiát. Csak egy rettenetes próba kínjának elszenvedése juttathatta el odáig, hogy ezt a hagyományos értelmezést figyelmen kívül hagyta. Isten nem tudta másképp megtisztítani a hitét. Ha őszinte hitünk szerint engedelmeskedünk Isten szavának, Ő minket is meg fog szabadítani olyan hagyományos értelmezésektől, amelyek torzítva mutatják be Őt. Sok ilyen hiedelemtől kell megszabadulnunk, amilyen pl. az, hogy Isten azért vesz el egy gyermeket, mert anyja túlságosan is szereti. Ez ördögi hazugság, és egyben eltorzítja Isten igazi természetét. Ha az ördög meg tud akadályozni abban, hogy megmásszuk a legmagasabb kapaszkodót, akkor meg is teszi, hogy meg ne szabaduljunk az Istenről alkotott rossz elképzeléseinktől. De ha hűek maradunk Istenhez, átvezet a tűzpróbán, amelyben jobban megismerjük Őt magát.
Ábrahám hitében az volt a nagyszerű, hogy kész volt bármit megtenni Istenért. Azon volt, hogy engedelmeskedjék Istennek, és nem törődött vele, milyen hittétellel volt ez ellentétben. Ábrahám nem volt kegyeskedő tisztelője saját meggyőződésének, különben megölte volna Izsákot és az angyal szaváról feltételezte volna, hogy az ördög szava. Csak a vakhitű viselkedik így. Ha hű maradsz Istenhez, Ő minden akadályon át, egyenesen az Ő megismerésének belső szentélyébe vezet be téged, csakhogy ott mindig fel kell adnunk saját meggyőződésünket és hagyományainkat.
Ne kérd Istentől, hogy próbáljon meg. Ne mondd, mint Péter: „Veled kész vagyok… halálra menni”. Ábrahám nem fogadkozott, hű maradt Istenhez, és Ő megtisztította a hitét.
18. zsoltár: Ó, én Uram, ki erőt adsz énnékem…
