Mai igénk: János 17, 3
„Az pedig az örök élet, hogy megismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”
Horváth Loránd lelkipásztor (Toronto, Kanada) gondolatai:
Egy ókori elbeszélés szerint Nagy Sándor hadvezér egyszer, amikor sátrában ült és tanítójával, a filozófus Arisztotelésszel társalgott, egy fecske átrepült a sátor két nyílásán. A filozófus ezt látván így szólt: „Ilyen az élet; jövünk valahonnan, megyünk valahova és e rövid szakasz a földi létünk!”
E gondolat igazságát a Szentírás alapján mi is hisszük. Isten teremtő gondolatában voltunk, ahogy Pál mondja: „Mert őbenne kiválasztott minket magának a világ teremtése előtt”. (Efezus 1,4). Tehát születésünk nem véletlen, hanem Isten akaratából történt az idő egy pontján. Időbeli mivoltunk leglényegesebb eseménye, hogy Isten megismertet szeretetével, kiválasztó kegyelmével. Jézus Krisztus értünk szenvedett váltság-halálával. Ez egyúttal olyan ismeret, amely az örök életre jogosíthat minket. Mai szóhasználattal: belépőjegy Isten országába.
Nincs olyan ember, akinek Isten valamilyen formában ki ne jelentené magát. Mindenki felé indul Ő, és a találkozást messzemenően előkészíti. Senki nem mondhatja, hogy őt élete egy időszakában ne szólította volna meg. Isten lehetőségei oly mérhetetlenek és az emberi sorsok annyira különbözőek, hogy ezt ki-ki maga tudhatja csak. De földi élete e megszólítástól kezdődően annak jegyében fog lezajlani, hogy vagy szüntelen lelki kereséssel igyekszik Isten felé haladni, vagy állandó makacssággal akar kibújni Isten hívó kegyelme alól. A megszállott istentagadók ilyen hatalma elől menekülő, folytonosan érveket és önmaguk igazolását kereső emberek, akiket a belső, helytelen döntésük nem hagy nyugton és ezért minden isteni intézményben hibát keresnek, hogy lelkiismeretüket tovább is ámíthassák. Lelkük megnyugvását csakis egy Isten iránti pozitív döntés adhatja meg, ahogy Augustinus, a nagy ókori egyházatya mondta: „Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik Tebenned”!
Az Isten melletti pozitív döntés nemcsak megváltoztatja életünk irányát, de egyúttal az örök élet részesévé is tesz. Ahogy a Heidelbergi Káté is mondja: „Tudom, hogy örök élet örököse vagyok”. Amíg tehát Isten gyermekeként így járok, beszélek, cselekszek; mondhatnám királyi öntudattal, de egyúttal tanítványi alázatosságban gyaloglom át a földi tereket és építem magam és mások boldogítására az Ő országát.
De – mint ahogy a fecske is kirepül a sátor nyílásán – úgy futunk ki mi is az életből és a halál nagy álmából felébredünk majd: „némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.”. Itt földi döntésünk következményeként élvezzük majd örök örömét, vagy szenvedjük keserű kínját. Mivel Isten minden lehetőséget megadott a jó cselekvésére, ezért igazságának pallosa méltán sújthat le a kegyelmét és szeretetét megvetők személyére.
Dániel próféciája arra is rámutat, hogy azok az „okosok vagy értelmesek” – mert mi a magasabb értelem jele, mint belátni az örök törvényszerűséget – „fényleni fognak, mint a fénylő égbolt és sokakat igazságra vezetnek”. Életük, példájuk, szenvedésük az erkölcsi élet mennyboltján fog ragyogni.
458. dicséret: Aki értem megnyíltál…
