Mai igénk: Máté 6, 31-34.
„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra?
Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.
De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.
Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”
Karácsony Sándor gondolatai gondolatai:
Gyorsvonaton, hajón, repülőgépen vagy ligeti hintán, esetleg kezdő úszó létére a mélyvíz hátán érzi így magát az ember, mint Krisztus eme szavainak hallatára. Az a legerősebb ösztönös ellenkezésem az új helyzettel szemben – ahova juttat -, hogy szokatlan. Nem jól és nem is rosszul vagyok tőle, nem örülök, de nem is félek. Szédülök. Valami az énem legmélyén azt bizonyítja bennem; így a jó, így a legjobb, de minden, ami réteg a legalsó fölé rakódott a lelkemben az idők folyamán, mindenáron vissza akar zökkenni eddigi, mindennapos (bocsánat, de ez a hazugság ágál idebent, nem mondhatom másképp) „természetes” helyzetébe.
Egészen úgy jártam, mint az ujjongó gyerek: behunyom a szememet, futkos rajtam a titkos borzongás, hanem azért nem hagynám abba a kerek világért sem. Tudom, minden idegemmel és teljes lelkemből hiszem, hogy ez az új helyzet az igazi, az ősi, a természetes. Ahogy elég olcsón adományozni szokták e kitételt: a paradicsomi állapotom ez nekem.
Úgy is van. Elveszítettem még első szüleim esetekor, azért is nem szállhatott reám örökségül. Engedetlenség miatt veszítettem el, és nem kaphattam vissza, míg engedelmes nem lettem újra. Míg Krisztus engedelmes nem lett helyettem halálig, mégpedig a keresztfán haláláig. Ha ezt elhiszem; megint enyém a paradicsomi állapot. És viszont hiába jár a szám egyébként. Mindenki a paradicsomi állapotomról olvashatja le csak, és más egyébről nem: hiszek-e valóban, vagy sem.
Mint egy hőmérőről, olvassák le életemről a fokokat nulla fölött, vagy nulla alatt. Ez az ember milyen szabadon mozog. Egy lépést sem tesz azért, mert fizetik. A kisujját se mozdítja amiatt, mert a falatot ki akarták venni a szájából. Egy ránca sincs a homlokán, ami azért vetődött volna, vajon mi lesz holnap. Ellenben tesz-vesz, lót-fut, viaskodik, harcol, mert Isten megbízást adott neki mindezekre. Az egzisztenciája meg a munkája végzetesen kettő. És mégis megvan mindene, mert semmije sem hiányzik. Sok baja van, de efelől nyugodt. Néha nyugtalan, sőt sokszor nyugtalan, de ilyenkor Isten országát és annak igazságát keresi, nem a holnap felől aggodalmaskodik.
Így van – nem így van. Hiszek – nem hiszek. Ez a nyugalom záloga, nem a beszéd.
265. dicséret: Hagyjad az Úr Istenre…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/hagyjad-az-ur-istenre
