Mai igénk: Máté 6, 19-21
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják,
hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Ez a néhány vers ígéret a számunkra afelől, hogy Jézus Krisztus bűneinkből megszabadító megváltása megoldja többek között azokat a nehézségeinket is, melyek a vagyongyűjtés körül szoktak előállni az ember életében. Ne gyűjtsetek, ez Krisztus megfogalmazásában azt jelenti, hogy ha eddig gyűjtöttetek, elég rosszul tettétek. Ha eddig egyébről nem vettétek volna észre, térítsen jobb útra az a tény, hogy gyűjtöttetek vagyont, és nem származott belőle semmi jó. Ne gyűjtsetek ezután, illetőleg (hiszen ezt nem tudnátok megtenni egyedül) térjetek hozzám, és velem aztán többé nem fogtok gyűjteni.
Ne gyűjtsetek. Érdekes az indoklás is. Ne gyűjtsetek; nem érdemes gyűjteni. Nem érdemes a földön kincseket gyűjteni, mert a földi kincseket belső és külső veszedelem fenyegeti. Magában a kincs lényegében fészkelő veszedelem; romlandók és múlandók ezek a kincsek. A rozsda és a moly megemészti őket.
A külső körülmények meg azzal ártanak az összegyűjtésüknek, hogy hiábavaló fáradság a halomra hordásuk. Még amit ingatlannak nevez is közülük a földi jog, voltaképpen ingóság. A tolvajok érte jönnek, kiássák és ellopják valamennyit.
Gyermekkoromban rendkívül szerettem olvasni, mégpedig már elég korán, elemista éveim óta csupa jó könyveket. Azt tanultam a jó könyvekről általában – a klasszikus írók alkotásairól különösen -, hogy maradandó értékűek. Kedvelt íróm volt például Jókai. Férfiúvá értem, nem sok időm jutott regényolvasásra, évtizedes távolságból vettem elő újra egykori kedves írómat. Jaj de megavult, különösen a nyelvezete és mesemondó módja. Éppen az a két jelessége, amely hajdanában legnagyobb erejének látszott. Ma már egészen másképpen beszélünk és mesélünk. A nagy írót megemésztette a rozsda és a moly. De ugyanígy járt diákkorom nagyon sok, állítólag szellemi kincse. A darwinizmus, az anyag szerkezetének akkor érvényes hipotézise, a legrégibb magyar nyelvemlékek jegyzéke, a honfoglalás története, a Martinovicsékról tanultak, úgyszólván az érettségi vizsga egész anyaga kiment a divatból.
Ami pedig megmaradt volna még, érte jöttek, kiásták és elvitték. Volt egy kedves öreg bácsi jóismerőse édesapámnak, több száz hold tehermentes birtok állott telekkönyvileg a nevén; igazán megingathatatlannak látszó ingatlan. Az utódállamok egyikében földreform formájában került az egész vagyon más nevekre a telekkönyvekben. Egy másik nagyon gazdag embernek még ma is ugyanaz a félmillió koronája van egy bankban, amelyet háború előtt helyeztetett oda apránként, csakhogy most már pengőben korántsem ér annyit. Földi kincs volt; érte jöttek a nagy évek, kiásták, elvitték, bizonyára észrevétlenük, selyemtalpon, különben védte volna a gazdája valamilyen módon azt, ami az övé. Tanuljuk meg e példákon, hogy rozsda, moly és tolvaj a Hegyi beszéd értelmezésében nem csak annyit jelentenek, amennyit a mindennapok szóhasználatában, hanem értelmezői a földi kincsek ideigvalóságának.
Ezzel szemben a mennyei kincsek igazán és leglényegük szerint értékállóak és örökkévalók. És nem is úgy kell gondolni rájuk, hogy azok a kincsek, amelyek majd, vagy odafent a mennyben mieink lehetnek és megmaradhatnak. Tudjuk már a mennyek országáról, hogy az mibennünk vagyon, tehát a kincsei is mibennünk vannak. Éppen azok a kincsek azok, amelyek meg nem emésztődnek, és el nem vehetők tőlünk. Az örökké tartó kincsek a menny kincsei. A pénz nem kísér el bennünket, a földbirtok és egyéb birtok sem az időnek végezetéig, tehát a síron túl is, ahogy mondani szokták. Krisztus igen. A nyolc boldogság igen. Isten igéje, mondhatnám ígérete, igen. Istennek Szent Lelke igen.
És jobb, ha szívünk is ezekkel van. Akkor nem költöznek úgy le földi „kincseink” a mélybe és a porba.
229. dicséret: Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat…
