Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 5. részének 37.. verse:
„Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami túlmegy ezen, az a gonosztól van.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Olyan emberrel is találkoztam már, nem is eggyel, akik ennek a versnek fénye mellett azon töprengenek és vizsgálódnak, szabad-e keresztyén embernek hazudnia? És következnek vég nélkül viták a halálos betegről, akinek nem szabad megmondani, vagy okvetlenül tudomására kell hozni, hogy ha rákja van. És következik a szokásos megalkuvó formula: mondania az igazat kell a keresztyénnek, de elhallgatnia lehet az igazságot, ha nem kérdezik tőle. Vagy a másik kompromisszum: ügyesen, politikusan felelhet az ember, úgy, hogy kíméletes is, hazugságban sem marad.
Mintha bizony e körül forogna a beszéd! Hallgassuk csak, Pál apostol mit ír a korintusiaknak e felől az igen és nem felől. Azt mondja a 2. levél első részének 17-20. verseiben: „amit akarok, test szerint akarom-é, hogy nálam az igen igen, és a nem nem legyen? De hű az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt igen és nem. Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk… nem volt igen és nem, hanem az igen lett őbenne. Mert Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igenné és őbenne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk.”
Egy igen van: Krisztus és egy nem: a bűn. Az őszinteség törvényének ez az egy tény a helyes megfejtése.
Sokáig nem értettem meg egy jámbor történetet (valamelyik leszakítós naptárban bukkantam rá). Keresztyén kereskedőt fosztottak ki mohamedán rablók a pusztában. Arra a kijelentésre, hogy nincs már nála semmi, elrejtve sincs, szabadon folytathatta útját. Alig ment egy kőhajításnyit, eszébe jutott, hogy van még nála a ruhájába bevarrva valami, amire az imént nem gondolt. Visszament hát a rablókhoz, nem akart tudva valótlant állítani még azoknak sem. A rablóvezért ez annyira meghatotta, hogy – néhány társával együtt – rögtön megtért… Egészen a legújabb időkig haragudtam erre a naív mesére, ismétlem; nem értettem. Földi, világi értelemben vettem az „igen”-t; ez volt a hiba. (Bennem is így élt ekkortájt az „igen”.) Hát persze, hogy nem az az „igen” hatotta meg a rablóvezért, amely az ő kérdésére hangzott el felelet képpen, hogy ti. igen, van még nálam valami rejtett érték. Hanem az az „igen” gyakorolt rá bizonyságtévő erőt, amely az utasnak az egész magatartásából áradt feléje. Igen engem megszabadított az én Megváltóm a bűneim hatalma alól. Látjátok, nem sajnálom megkímélt kincseimet, csak hogy igazságban élhessek tovább.
Ez az egy „igen” az, amelyet egyik ember-testvér a másik ember-testvérben epedve keres, igényel és vár. Úgy, úgy: ez a Krisztus; nem, nem: ez a bűn. Mondhatok én neki akármit, ő lelke mélyén csak Krisztusra kíváncsi, róla akar hallani valamit éntőlem is.
467. dicséret: Mily jó, ha bűntől már szabad…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/mily-j-ha-b-nt-l-m-r-szabad
