Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Jeremiás könyve 2. részének 2. verse:
„Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére…”
Oswald Chambers lelkipásztor gondolatai:
Mindig olyan kényszer nélkül kedves vagyok-e Istenhez, amilyen szoktam lenni, vagy csak azt várom, hogy Ő legyen kedves hozzám? Betöltenek-e azok a kicsi dolgok, amelyek megörvendeztetik Isten szívét, vagy azon jajgatok, hogy rosszul megy dolgom? Nem lehet öröm abban a lélekben aki elfelejtette, hogy mi tetszik Istennek. Nagy dolog elgondolni, hogy Jézus Krisztusnak szüksége van rám, – „Adj innom!” Mennyi kedvességet mutattam iránta az elmúlt héten? Neve jó hírét hirdette-e az életem?
Isten így szólt népéhez: „Ti már nem szerettek engem, de én visszagondolok azokra az időkre, amikor még szerettetek.” „Emlékezem mátkaságod szeretetére!” Betölt-e a Jézus Krisztus iránti túláradó szeretet most is,mint kezdetben, amikor a magam útját is elhagytam, csakhogy bebizonyítsam neki odaadásomat? Úgy talál-e rám ma Ő, a régi szép időkre emlékezve, amikor rajta kívül senki mással nem törődtem? Így van-e most is, vagy csak bölcselkedem afelett, hogyan szeressük Őt? Szeretem-e Őt annyira, hogy nem számít, hova megyek? Vagy csak a tekintélyemet féltem, amivel „tartoznak” nekem és azt méregetem, hogy mennyi szolgálatra kötelezhetnek?
Ha arra gondolva, amire Isten emlékezik, felfedezem, hogy Ő már nem az nekem, aki egykor volt: akkor hadd hasson ez rám megszégyenítően és megalázóan, mert ez a szégyenkezés Isten szerint való szomorúsággá lesz, amely megbánhatatlan megtérést szerez.
299. dicséret: Jézus hív, bár zúg, morajlik…
