Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Jób könyve 1. részének 21. verse:
Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!
Szilháti Sándor lelkipásztor (Gyömrő) gondolatai:
Amíg a földi életben járunk, vagyunk, anyagiakra is szükségünk van; mindennapi kenyérre, ruhára, lakásra. A céljaink megvalósításához különböző dolgokra, eszközökre, munkánk nyomán várható eredményre, keresetre… Éppen ezért, bármi elvész, ami életünk szükséges tartozéka, bizony sok problémát okoz. Amint mondani szokták: sokszor még egy gombostű is hiányzik. Mennyivel inkább a vonaton hagyott meleg kabát, az üzletben hagyott táska, vagy az úton elveszett pénztárca, igazolvány… Még, ha egyszerűbb, értéktelenebb dolog veszett is el, az is fáj. Súlyosabb a helyzet, amikor elemi csapás következtében oda az évi gabona, tűzeset következtében a családi otthon, vagy árvíz esetén csak puszta életünket sikerül megmenteni.
Ilyen esetekben is Jób szavaiban kell megtalálnunk az útmutatást: „Az Úr adta, az Úr vette el.” Ne csupán arra gondoljunk, hogy az enyém volt, én vesztettem el. Hanem: „Az Úr adta.”
Tehát elismerjük-e alázatosan:
Istennek joga van elvenni? – Hatalma van megmutatni, hogy amire büszkén azt mondjuk: a miénk, az lényegében az Övé.
Joga van próbára tenni szívünk részvétét: Tudunk-e más segítségére sietni, amikor bajban van?
Joga van megpróbálni hitünket: Tudunk-e így is bízni Benne, Atyai kezése hajtani fejünket?
Higgy abban, hogy Istennek van hatalma, atyai szeretete, átsegíteni téged a bajokon; újból felemelni, megajándékozni, mint Jóbot! És, ha szerényebben is kellene élned, ne azt sirasd amit elvesztettél; örülj az Úr kegyelméből való továbbinak, újnak. És, ha még jobban megáld; el ne feledkezz a háláról emberek iránt sem, akiken keresztül Isten nyújtja a segítséget; de Isten iránt sem.
2. zsoltár: Miért zúgolódnak a pogányok…
