Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 11. részének 21. verse:
„Monda azért Márta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”
dr. Hegedűs Loránt püspök gondolatai:
A bibliai Bethánia mintegy 3 km-re van Jeruzsálemtől. Ott él Márta, Mária és Lázár. Őket szereti Jézus és itt hangzik fel mai igénkből Márta sóhajtása, amely időn és lelkeken át a mi Urunk Jézus Krisztus nélkülözhetetlenségének drága üzenetét és minden halálon győzelmes evangéliumát, örömhírét zengi: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem”. Ahol nincs Jézus, a végső szó a halálé. Ahol ott van Jézus, az utolsó szó mindig Istené, akkor is, ha hallgat. Sokan nagyokat szóló szájjal, egekbe hatoló káromlásoknak, hazugságoknak, csúsztatásoknak nyelvén a végső szó győzedelmét maguknak igénylik. A Szentlélek és Ige csendes mártai sóhajtása azonban megerősít bennünket hitünkben. A bethániai örömhír egyik döntő jellemvonása: Krisztus-központúsága.
Kétségtelen tény: minden sorrendileg a teremtés előtti eleve elrendelésben kezdődik, és nekünk odáig kell gyökerezni. De semmire sem megyünk az eleve elrendeléssel magában – minden időknek előtte – ha itt és most az időben, életünk egy konkrét pillanatában az eleve elrendelés nem sűrűsödik, összpontosul és döntő élménnyé nem válik a mi Urunk Jézus Krisztusban, akiben Isten a mienk lesz, mi Istenéi leszünk és én-központú életté nem változik. Magyarul: Semmit sem használ nekünk az egész örökkévalóság és az egész világ, ha Krisztusban meg nem térünk, újjá nem születünk és mind ebből nem következik a megigazulásnak és megszentelődésnek és megdicsőülésnek örökkévaló életvonala. Hogy ez az én-központúságból Krisztus központúságba való megtérés a lehető legegyszerűbben mindenkinek mit jelent, egy képpel ábrázoljuk: A megtérés előtt az ember szívére rá van írva, márványként bele van vésve a két betű: ÉN. Nagy betűvel! Ám egyszer valaki, aki Krisztus embere, az ilyen szívnek elkezdi hirdetni: Ő, JÉZUS! Akiben Isten emberré lett, hogy bennünket Isten országába átvigyen és megszabadítson. Akkor az ÉN elveszti kizárólagos szerepét. Nagybetűs ÉN helyett kis betűvel írt énné válik. És megjelenik először a nagy Ő, Jézus, benne az élő Isten távolról ködön csillogva át, ki ő betűvel írva és kötőjellel összeköti magát velem, ha kell, a golgotai kereszt egyik gerendájának segítségével. A megtérésre átvezetendő ember képlete a szíven ez a két szó: én-ő. Ettől kezdve a lélek nem tud szabadulni Jézustól, hanem újra és újra hallja Igéjét, melyek mindegyike megannyi eleven darab az ő áldott és szent életéből. Kezd megvalósulni ellenállhatatlan természetességgel a János 3,30: „Néki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom”. És alább száll, megsemmisül az én. És átvilágítódik, mint egy transzparens, az örökkévaló szeretet fényével ez az egyetlen betű: Ő. Amint a múlt század kétkedő filozófusa felsóhajtott: „Szeretnék már látni embereket, akiknek homlokán igazán az örökkévalóság sugara ég”.
Betániában megtörténik a csoda. A nagy Én emberei a nagy Ő embereivé váltak és zeng a Galata 2,20: „Krisztussal együtt megfeszíttettem, élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. És amely életet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem”.
Mert szerette Jézus Mártát, Máriát és Lázárt. Márta, Mária és Lázár pedig viszont-szerették Jézust, és ebből az önző, emberi én halála és az egyetlen önzetlen isten-emberi én, a jézusi Ő győzedelme lett.
Ezt a krisztusi, új emberi feltámadásos győzedelmet kívánjuk most, Húsvétkor, minden kedves testvérünknek!
501. dicséret: Krisztus feltámadott… (a régi énekeskönyvben: 185. dicséret)
