Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 12. részének 20. verse:
„Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletét.”
Nagy Lajos lelkipásztor ( Mckeesport, Pennsylvania ) gondolatai:
Jézus a szelídség királya, mai igénk egy felejthetetlen kép róla. A nád folyók és tavak szélén nő, a régi világban háztetők befedésére használták. Amelyek megrepedeztek; használhatatlanok voltak, eldobták és elégették. A nádszál a legkisebb szellőre is hajladozik. A könnyen befolyásolható embert a magyar ember a nádszálhoz hasonlítja, akit arra lehet hajlítani, amerre akarják. A gyarló, gyenge ember arra hajlik, amerre a Sátán súgja neki. Jézus végtelen szeretetében még ezt a megrepedt, hasznavehetetlen embert sem dobja el. Az ember örök, szép rendeltetése, hogy világosság legyen a sötétségben, fényforrásként terjessze a világosságot, de nagyon sokan vagyunk olyanok, mint a füstölgő lámpabél, amely csak füstöl és sötétséget terjeszt. Az ember az ilyen füstölgő lámpabelet egyszerűen levágta és kidobta. Jézus azonban az ilyen embert is eltűri, és mindent elkövet, hogy még őt is hasznossá tegye az Isten országa számára, ezzel egy különös tanítást ad nekünk: az ember megváltása a szeretet és a szelídség fegyverével történik. A szelídség nem gyávaság, hanem a legszebb erény.
Az, hogy Krisztus otthagyta a farizeusokat, akik a megöletéséről tárgyalnak, arra tanít bennünket, hogy sok bajt és összeütközést elkerülhetünk, ha szelíden tovább állunk. A mi nagy bajunk, hogy a szelídségről azt hisszük, hogy az gyávaság, és mi bátrak akarunk lenni és bosszút akarunk állni; ezért van annyi baj és harc az életünkben. Ha Ő, akinek minden hatalom megadatott égen és földön, meg tudta magát alázni, hogyne kellene nekünk is alázatosnak lenni, akik Isten kegyelméből élünk. Sokszor nagyon nehéz szelídnek és alázatosnak lenni, amikor a harc tüze felforralta vérünket, de szelídségben, alázatban és szeretetben is utánozni kell a világ Megváltóját, aki minket; megrepedezett nádat és föstölgő lámpabelet is eltűr végtelen kegyelmében.
758. dicséret: Az Isten Bárányára… (a régi énekeskönyvben: 459. dicséret)
