Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 6. részének 20. verse:
„Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Ha a Hegyi beszéd felé vezető úton történetesen nem egyedül indulunk el, nem kell félnünk tőle, hogy egyhamar magunkra maradunk. Nagyon sokáig együtt haladhatunk egészen nagy társaságban is. Széplelkű, okos embertestvérek, erkölcsileg feddhetetlen jellemek egyek velünk abban, hogy boldogok azok a szegények, akik az igazi értékeket nem hajlandóak feláldozni a pillanat, vagy akár a földi élet hívságos javaiért. Szilárd jelleműek, például megértenek és tisztelnek bennünket, ha visszautasítjuk a vagyont, vagy a hírnevet, vagy a tekintélyt, vagy a hatalmat, mihelyt gonosz idők vagy romlott rendszerek becsületünket, igazságunkat, vagy egyéniségünket kérik érte cserébe, vagy más időálló örök értéket. A tudósok is igen sokszor önfeláldozó, szegény, szürke életet élnek, mert nem hajlandók sarlatánkodásra. A művészek – az igaziak természetesen – nagyon sok esetben kénytelenek az íróasztal-fiókjuknak írni, márványtömbök fogságában hagyni kifelé kívánkozó formákat, vagy rábízni a döntést a megértőbb utókorra.
Az ő szegénységük azonban nem igazi „lelki” szegénység mégsem. Legtöbbször köti őket a „mű”, saját egyéniségük, a maguk igaza, alkotásaik. De ezek nem-létében is gazdag a lelkük: ott él benne az eszmény, az „örök” szép, az „örök” igaz, az „örök” jó.
Most olyan útszakasz következik, ahol ezek a drága jó embertestvérek menthetetlenül lemaradnak, hacsak őket is boldoggá nem teszi a lelki szegénység. Ezen az útszakaszon ugyanis borzalmas, majdnem szentségtörő bizonyosságok tárulnak a „gazdagok” szeme elé.
Boldogok, akik szegények az ő lelkükben…, mert a pénz és a szép, egyformán értéktelen vagyon. Az is, ez is egyformán értéktelen azok számára, akiké a mennyeknek országa. Ismertem embereket, akiket a boldogságtól a szép imádata tartott vissza. Azt hitték, Krisztus arcában gyönyörködnek, pedig csak üres formák tetszettek nekik „érdek nélkül”. Ismertem megint másokat, akik az „igaz” miatt nem juthattak el Krisztushoz. Zavarta például őket az a hihetetlen tény, hogy az Üdvözítő járt a vízen, vagy feltámasztotta a halálból Lázárt. Vannak olyanok is, akiket önérzetükben sért a Megváltó alázatosságot hirdető példája.
Nem is lehet lelkében szegény más, csak az, akié a mennyeknek országa. Hiszen csak az olyan ember képes értéktelenségnek tartani azt, amit mások értéknek tartanak és érték képpen halmoznak össze, vagy használnak fel. Csak az olyan ember nem szorul rá e világnak semminemű kincsére, akinek már van kincsnél drágább kincse, akinek ígéret képpen ott a lelkében az egyetlen igazi érték, a mennyeknek országa. E nélkül a boldogságra vezető út merő illúzió. Ezzel viszont az egyedüli lehetőség. Csak imádkozni lehet és érdemes érte. Vitatkozni rajta; naivitás.
715. dicséret: Lelki próbáimban, Jézus légy velem… (a régi énekeskönyvben: 338. dicséret)
