Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Filippibeliekhez írt levele 3. részének 12-14. versei:
„12, Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Jézus Krisztus.
13, Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem,
14, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
Elég sok szó esik mostanában arról, hogy ki is a homo christianus, a Krisztus-szerinti ember? Van-e valami különössége, jelzője, valami mássága a homo sapiens mellett? Megpróbálom summázni, egy szóba is belefér: MÉGIS.
– MÉGIS szeretek,
– MÉGIS örülök és
– MÉGIS élni fogok.
Ennél többet nem tudok mondani, de ennél többet vagy ennél kevesebbet nem szabad mondanom. Azt hiszem, homo chistianusnak lenni azt jelenti: „MÉGIS-ember”-nek lenni.
Ha művész volnál, hogyan festenéd meg, vagy hogyan faragnád ki a keresztyént? Milyennek? Nem hiszem, hogy akadna valaki, akinek ne volna valami erre vonatkozó elképzelése. Tehát milyennek festenéd? Kitárt karokkal – Ölelő karral – Mosolyogva – Szegények közt osztogatva – Gyermekeket magához ölelve – Szerető valaki – Betegeket gyógyító szamaritánus – Esésből felálló – Térdre hulló – Halálból feltámadó – Másokkal együtt érző – Megbocsátó – Alázatos, szelíd.
Ha összegezném a válaszokat, ezeknek kétharmad része rendkívül passzív kép. Márpedig van egy nagy művész, aki „megfestette” a keresztyén ember cselekvő portréját: Pálra gondolok. Ha nem is írt volna mást, csak a Szeretethimnuszt, akkor is a világ legnagyobb költője lenne. Most viszont egy képet festett elénk: a futó embert! Semmi passzivitás, semmi állás: startol és fut. Mennyi lendület, mennyi dinamika! Láttatok már gyorsfutót? Hová néz? Se jobbra, se balra, se hátra – előre! Mindent belead, amíg el nem éri a célt. Íme: új örömforrásra bukkantunk; a célba-futás örömére! Mennyire passzív a mi keresztyénről alkotott képünk! Legtöbben egy összetett kezű embert festenének, égrenézőt, szelídet, vagy szeretőt. És az is igaz – de sok benne a passzivitás.
Pál a célba futás örömét fedezi fel, hogy megragadja Azt, Aki őt megragadta, hogy elérje Azt, Aki őt elérte.
772. dicséret: Hadd menjek, Istenem… (a régi énekeskönyvben: 422. dicséret)
