Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Márk evangéliuma 4. részének 35-41. versei
Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 4. részének 41. verse:
„Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
Miért van ez a történet az evangéliumban? Kálvin János azzal magyarázza, hogy ez a történet Jézus csodatételeinek koronája. Hatalmának kijelentése itt tündököl a legfenségesebben, mert már nem az emberi testtel, az emberi szívvel foglalkozik, hanem az ég és föld erőivel. Világi hatalmában jelent meg az emberek között. Mindenesetre azért van itt ez a történet, hogy ma itt nekünk drága tanítást, erőt, vígasztalást adjon arról, hogy mi a veszedelem Krisztus közelében?
Először is nézzük meg: mi a veszély? A veszély hozzátartozik az élethez. Élet nincs halál nélkül. A halál fogja gyűrűbe, alakítja ki, teszi egyedivé az életet. Az élethez szükséges a halál. A halál: élet-tényező. Ezáltal lesz az élet sürgős, fontos, elutasíthatatlan, egyszeri és mindenkori. Az élethez hozzátartozik a halál kockázata. Azért igyekszik fenntartani magát az élet, mert van halál. Halál nélkül nincs élet.
Ehhez mi nagyon hozzászoktunk. Nem vesszük észre. Isten eszünkbe juttatja, néha összesűríti a veszedelmet, fenyegetésképpen reánk bocsátja és megmutatja nekünk, mi a veszély, amiben minden pillanatban élünk, de elfelejtkezünk komolyságáról. Egy-egy nagy elemi katasztrófa: egy vihar a szárazföldön vagy a tengeren, földrengés, egyszerre reánk szabadítja a békésnek látszó univerzum erőit, és a természet úgy rohan reánk, mintha ősi ellenségünk volna. Felszabadulnak a világtörténelem erői, háborúk söpörnek végig a világon – van már tapasztalatunk belőle -, és akkor minden élet – kollektíve és egyszerre – fenyegetve van. Kiszámíthatatlan események törnek be életünkbe, amelyet hitetlenség vagy a közömbösség véletlennek nevez, és egyszerre nagy szerencsétlenségek rontanak szét drága életeket, s az ember kifosztva és összetörve áll meg.
Egyik tanítása mai Igénknek az, hogy mindezek Isten rendeléséből jönnek. Ő, a szerző oka azoknak. Az Ő terve, az Ő nevelő eszköze. Ismerj rá mindezekben az Isten mindenható atyai kezére, s először is áldva csókold meg. Ő az, aki vezet, amint Jézus szól tanítványainak: „menjünk át a túlsó partra”. Isten át akar vinni minket a túlsó partra; a múló világból az örökkévaló világba. Közbül van a próbatételek és a veszedelmek hullámverése: Ő rendelte, Ő jár velünk. Hogy pedig Ő ki, azt megmondta nekünk. Van tehát kiben bíznunk, van kiben fogódznunk.
290. dicséret: Vezess Jézusunk… (a régi énekeskönyvben: 434. dicséret)
