2025. augusztus 22

Áldás, békesség!

Olvasásra ajánlott igeszakasz: Márk evangéliuma 10. részének 17-27. versei

Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 10. részének 25. verse:

„Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni.”

Joó Sándor lelkipásztor (Budapest, Pasarét) gondolatai:

Gyermekkoromtól fogva mindig elszomorodtam egy kicsit, amikor a Bibliának ehhez a részéhez értem. Valóban egyik legszomorúbb történet ez az egész Bibliában. Talán az egyetlen eset, hogy valaki Jézus kifejezett, személyes hívásának nem enged, hogy valakit Jézus vonzása eltaszít. Úgy foglalhatnám össze ennek az ifjúnak a történetét, hogy itt egy eredménytelen találkozás történt és nyilván azért íratta meg Isten Szentlelke számunkra, hogy eredményes találkozásra ösztönözzön bennünket általa. Lássuk hát a történet részleteit.
Ahogyan kezdődik, az éppen nagyon jó eredménnyel biztat. Egy ifjú, aki még gazdag is, odafut Jézushoz, letérdel előtte és a legkomolyabb kérdést tárja elé: az örök élet megnyerésének a kérdését. Nagyon meglepő ennek az ifjúnak a viselkedése, mert íme arról tanúskodik, hogy nem megelégedett, nem boldog maradéktalanul, dacára mindannak amije van, méghozzá bőségesen van, valami mégis hiányzik neki. Valami olyan hiányérzete van, ami Jézushoz űzi. Jézus lábai elé térdelteti. A leírásból az is kitűnik, hogy erkölcsileg is magas színvonalon álló ember volt; nemes gondolkodású, szüleit tisztelő, vallásos érzésű, komoly fiatalember. Gazdag a földi javakban, gazdag a másoktól való megbecsülésben, gazdag erkölcsi értékekben. És ez a gazdagság mégsem ad neki kielégülést. Vagyonát nem úgy lopta össze, mint sokan mások, nem élt hitvány életet, családi viszonyai is tiszták, rendezettek. De úgy érzi, hogy ez nem minden, nem ez az igazi élet, az élet teljessége. A gazdagságon, az emberek megbecsülésén , az emberi tisztességen kívül kell még valami egyéb is. Nem elég gazdagnak lenni, fiatalnak lenni, éppen az hiányzik, ami az ember életét tartalommal töltheti meg, ami értelmet ad az életnek. Sok mindene van, ami másoknak nincs, de hiányzik még valami. És ösztönösen érzi csak, hogy ezt a valamit csak Jézus adhatja meg.
A gazdag ifjú mégis visszariadt, megszomorodott és búsan elment. Hát még Jézus milyen búsan nézhetett utána! De sokszor láttam már szomorúan én is ilyen elmenőt, Jézustól távozót! Különösen egy-egy konfirmációs ünnepség után, szinte majdnem minden ifjú így megy el. Eredménytelen marad a találkozás! Vajon visszatalált-e ez az ifjú ember valaha Jézushoz? Nem tudjuk! Nem szól róla a krónika. De te most, hallod Jézus hívását: jaj, hátat ne fordíts neki, el ne menj most tőle! Kezdj el vele, általa új életet, fogadd el, amit csak Ő adhat neked: Őt magát, Megváltódat, Uradat, isteni Barátodat, Jézus Krisztust!


826. dicséret: Isten élő Lelke jöjj… (a régi énekeskönyvben: 463. dicséret)