Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 4. részének 30-32. versei:
„30, Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?
31, Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön,
32, miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.”
Nagy Lajos lelkipásztor (Mckeesport, Pennsylvania) gondolatai:
Ez a példázat a reménység példázata. A reménység magjából dús aratás lesz – hirdeti minékünk. Milyen kicsi volt a mag és mégis milyen gazdag termést hozott.
Amikor mennyei Atyánk az Ő országának mustármagját elvetette ebben a világban, olyan volt, mintha egy rózsaszirom hullott volna a földre. Ki merte volna mondani, hogy a jászol bölcsőben fekvő csecsemő tökéletesen megváltoztatja a világot. Egy vándortanító volt, aki a hegyoldalakon, útszélen tanított, csak 12 embert gyűjtött maga köré, és egy közülük elárulta. Meghalt az átok fáján és maga mögött csak egy üres sírt hagyott. Egy futó felhő földi alakját eltakarta a síró szemek elől. Csak 11 ember hitt Benne és néhány asszony. Óh, milyen kicsi, kicsi, mákszemnyi csoport ezen a széles világon. Te kicsi mustármag! – lesz-e aratás belőled? Fészkelnek-e majd ágaid közé az égi madarak?
Elképzelhetitek, hogy amikor hallották ezt a farizeusok és az írástudók, hogyan mosolyoghattak? Ugyan mit mondanátok most, büszke főpapok, okos írástudók és gúnyolódó farizeusok, ha most látnátok a 2000 éves keresztény egyház történetét? A vándortanító, aki néhány embert megtanított imádkozni, és azután meghalt a keresztfán, elvetette Isten országának mustármagját a tanítványok szívébe és nézd mi lett belőle: nagyobb fa, mint Dániel könyvének égig érő fája.
Csodálkozva kell megállnunk Isten országának titokzatos magja előtt. Lehet, hogy csak néhány vércsepp hullott ki Péter szívéből, amit felivott a föld pora s nézzétek, abból a néhány cseppből a római szent Péter katedrális nőtt ki. Pál egyedül állt Athén piacán, körülötte nagyszerű márvány paloták és ő gúnyolódó népek közt szórta a hit mustármagját. Ez a régi világ minden pompájával együtt eltűnt, de az ő munkájából a kétezer éves kereszténység nőtt ki.
Jézus mindig értékelte a kis dolgokat. Értékelte a pohár vizet, amit az Ő nevében adtak a szomjazónak. Ő követelte a kevesen való hűséget. Jézust a virágvasárnapi tömeget kivéve nem fogadta tömeg. Jézus sohasem a mennyiségre, hanem a minőségre törekedett. Neki kis sereg tanítványa volt, amikor feltámadott, csak néhánynak jelent meg. Jézus arra tanított bennünket, hogy Isten országa mindig kis kezdettel indul; a növekedés az Úr dolga. Az elvetett mag növekedése a földben az emberi szem elől el van rejtve. A Biblia földművesei a mag növekedését Istenre bízták. Ez a példázat arra tanít, hogy Isten országának magját nem kertekbe, szántóföldekre, hanem fiatal és öreg, szegény és gazdag szívekbe vessük; Isten gondot visel annak növekedéséről.
158. dicséret: Hagyjad az Úr Istenre… (a régi énekeskönyvben: 265. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/hagyjad-az-ur-istenre
