Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve 6. zsoltár 5-6. versei:
„5, Térj vissza Uram, mentsd ki lelkemet, segíts meg engem kegyelmedért;
6, Mert nincs emlékezés rólad a halálban, a seolban kicsoda dicsőít téged?”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
A zsidó tanítás szerint a Seol az alvilág helye, ahol a halottak: jók, rosszak, szomorú, árnyékos életet élnek. Igen, mert a zsidó kegyesség erre a világra rendezkedett be, a halál utáni élet nem érdekelte. Ezt babiloni és perzsa hatásra a középkori keresztyén vallásos képzelet színezte ki a pokolról szóló tanításaiban. A keresztyén műveltség elvetette ezt az egész képrendszert, s csak a csodálatos művészi emlékei maradtak fenn, köztük alpesi magasságban és fenségben Dante Infernója. De ezzel nem tettük túl magunkat a bibliai kijelentésen. Isten Igéje szerint van kárhozat és van Sátán. Eszerint a kárhozat nem egy hely, hanem egy állapot. Lelkek állapota, közössége, társadalmának elszakíthatatlan egysége, amelynek feje a Sátán, Isten halálos ellensége. Úgy függnek össze a Sátánnal a kárhozott lelkek, mint a megváltott lelkek Krisztussal. Tehát a kárhozat egy olyan lelki közösség, ahol mindenek felett való bizonyság ugyan az Isten léte, de a mindenek felett való gyűlöletnek a tárgya is. Ahol az ateizmus gyógyszer vagy ópium volna, de lehetetlen hozzá folyamodni, mert Jakab apostol levele szerint az ördögök is hiszik, hogy Isten létezik és rettegnek tőle. Egy olyan lelki közösség, ahol az egyik elkárhozott a másikra nézve minden gyötrelemnek, utálatnak és büntetésnek a forrása, de nem tudnak sem védekezni egymás ellen, sem megszabadulni egymástól. Egy olyan lelki birodalom, amelynek egyetlen szenvedélye van: ártani, ártani, ártani. Ahol nincs pihenés, nincs változás, nincs halál. Ahol nincs igazság és nincs szeretet, és ahol nincs megváltás. És ez a rettenetes birodalom részeire bontva, felaprózva megjelenik a mi emberi társadalmunkban, a mi szívünkben, kiütközik a családi életben, emberi sorsban, politikai viszonyokban, világtörténelemben, s mutatja azt: mi a végső stáció, és hova juthat a züllő ember. Nem kellene-e, hogy láttára minden reménykedő lélek, minden tisztességre, igazságra, jóságra és szeretetre vágyó ember, maga az ember, az emberiség a maga egészében, a teremtett mindenséggel együtt rettenetes fohászkodással kiáltson: csak ez ne következzék el! S.O. S! Térj hozzám vissza Uram, aki elhagytad ezt a földet és mentsd meg a mi lelkeinket!
És Isten visszatér. Az a csodálatos, hogy visszatér, mikor minden oka meglenne, hogy örökre elhagyjon. Úgy tér vissza, mintha nem is hagyott volna el, vagy mintha csak azért kelt volna útra, hogy minket megtaláljon. Halljátok meg: egyenesen azért jött, hogy megkeressen és magához vegyen. Jött személyesen, megtestesülve Jézus Krisztusban. Hogy mi megismerjük; hogy Ő mindent megtegyen értünk; hogy egyszerre testvérünk, s ugyanakkor Istenünk legyen.
Ez a tény és ennek jó híre az evangélium.
6. zsoltár: Uram, te nagy haragodban…
