Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Máté evangéliuma 6. részének 19-34 versei
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 6. részének 34. verse:
„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Móra Ferenc a szokottnál hangosabban szól rá homokország-beli kisfiú barátjára, Ósikára, mire az megijed, s rögtön kérdőmondattá alakítja át szokásos kijelentő-állító mondatát: Mujkusz bácsi, te jó emböl vad? A félelem ijedt embert csinál a nyugodt emberből. Noé is ijedt emberként lép a szárazföldre, s ezt számtalan jel mutatja. Határozott parancsra oszlatja fel csak „magán-háztartását”, s ereszti szabadon az állatokat, csupán a szivárványnak hiszi el, hogy nem haragszik Isten a világra meg az emberre, „búfelejtőre” van szüksége, hogy háborgó lelkét lecsillapítsa, a részegség rózsaszín felhőjébe bújik a valóság elől.
Jól ismeri Krisztus az emberi lelket, tudja, hogy nyugtalan, ijedős és aggodalmaskodó. Fél a jövőtől, biztosítani szeretné magát mindenáron az eshetőségekre. Ezért gyűjt kincseket a földön, ezért zavaros a szeme, ezért reszket a kenyérért meg a ruháért, jaj, van-e elég enni- és innivaló, van-e mit felvennem mára, holnapra, holnaputánra. Ezért nem keresi – egyebet keresvén – Isten országát és annak igazságát, ezért aggodalmaskodik a holnap felől.
Jól ismeri Krisztus az emberi lelket, mikor nem száll vele sem perbe, sem vitába, hanem nyugodtan, egyszerűen kincset mutat a kincskeresőnek, világot a sötéttől irtózónak, igazi urat a szolgálni vágyónak. Nem azt mondja, hogy ne gyűjtsön, csak azt: ne gyűjtsön hiábavalóságokat; ne gyűjtsön a molynak, a rozsdának, se a tolvajoknak. Mennyei kincseket gyűjtsön, az nem molyosodik, se nem rozsdásodik, se tolvaj el nem lopja. Lelke nyugalmát ez adja meg véglegesen. Nem azt mondja, hogy ne félj a sötétben, azt se, hogy az, amit látsz világosság, hanem azt: nézd más szemmel a világot, s akkor világosságnak látod. A sötétséget nem a világ teremti köréd, hanem a te gonoszul, gonoszt látó gonosz szemed. Ha nem látnád a világot sötétnek, nem félnél sem benne, sem tőle.
Fél belenyugvás, majd egész megnyugvás hallgatni Krisztust, amikor az ijedt embert csillapítja. Pedig a legnagyobb vigasztalással csak ezután szolgál. A mindig sürgő-forgó, kenyérgondokba belefáradt, ruhaügyek miatt riadozó szegény kis embert afelől győzi meg, hogy eddig is az volt a baj, hogy nem a maga igazi dolgával foglalatoskodott. Isten országát kellett volna keresnie, nem a mindennapi élelmet, védelmet és kényelmet.
Befejezésként azt mondja: nem veszem le válladról a verejték és kín terhét, mert az az Isten áldása rajtad; az élet előrerepítő motorja. De megszüntetem annak elviselhetetlenségét és kilátástalanságát azt mondván, hogy elég minden napnak a maga terhe. Téged, ó ember, eddig is a holnapnak, a holnaputánnak, a holtig való küszködésnek a terhe nyomasztott és fullasztott. A mai napnak a terhe sohasem nagyobb, hogynem elhordozhatnád.
291. dicséret: Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat… (a régi énekeskönyvben: 229. dicséret)
