Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 3. részének 16. verse:
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
A szabadság kockázata miatt természetes, hogy ennek a szeretetnek a logikailag nem szükségszerű, de isteni értelemmel teljes rendje előttünk nagyon sokszor elhomályosodik. Csodáljuk-e, hogy a XX. századnak a két világháborúja után, Szarajevó, Trianon, a Gulag, Mauthausen, Hirosima és Nagaszaki, Csernobil után sok embernek az az isteni szeretetbe vetett hite, amely évezredek óta ránk hagyományozott drága kincsünk volt, megrendült – és egyre kezdtek a XX. században erősödni azok a hangok, amelyek először a XVIII. században a lisszaboni földrengés alkalmával szólaltak meg Voltaire-nek a műveiben. Aztán erősödtek a XIX. században és a XX. században teljesen erőteljessé váltak és azt mondják azóta az emberek: „Istennek a szeretete nem látszik többé” és „Istennek csak egyetlen mentsége van, az, hogy nem létezik!” Jules Renard, akiről Illyés Gyula mondja, hogy tőle tanulta a magyar stílust franciául, ezt a kis aforizmát hagyta ránk: „Isten? Ő táplálja a kismadarakat. Igen. Aztán hagyja, hogy valamennyien télen éhen dögöljenek!” És hogyha ezzel összevetjük azokat a 2. világháborús szenvedéseket és teljes értelmetlenségeket, amelyek nyomán a végső halál lehetőségének a rémei már ott vannak láthatárunk szélén, akkor meg kell kérdeznünk: „Csakugyan szeret az Isten?” És ha szerette egykor, akkor még most is szereti Isten egyáltalán ezt a világot? És nem vallásos embereknek képzelgése, kivetítése, öncsalása mindez, mert nem mernek szembenézni a rideg valósággal, nem merik vállalni az egyedül-hagyattatás, a teljes szabadságra ítéltetés kockázatát?
Mi a teljes szabadságra és a teljes szeretetre rendeltetés kockázatát látjuk és vesszük Istentől a teremtés szellem-erkölcsi színvonalában. Ez valóban rengeteg szenvedéssel és halállal jár, ha a szellem szabadságát szeretet helyett gyűlöletes káoszra váltják bukott szellemek és önistenítő emberek, katasztrófákat és tömeghalálokat okozva a természeti és erkölcsi törvények áthágásával. De ez az ára annak, hogy nem becsavarodottan tehetetlen a világszellem és nem intelligens robotgép az ember. Ha Isten az angyali-szellemi és emberi lelki-erkölcsi színvonal alatti fizikai, növényi, állati szintig teremti csupán világát és minket csak „lelkileg” beprogramozott” automatákká, a szellemi személyiségeket zsarnoki természeti törvények marionett-figuráivá teszi, akkor nincs szabadság-kockázatos sátáni lázadás, sem emberi bűn-özön. – De nincs partnerség sem a Teremtő és az öntudatos teremtmény közt! Isten nem olyan ember, aki kincset gyűjt, de gyermeket nem akar, mert azzal sok baj van és lesz is.
Mai igénk szerint Isten szeretetének a lényege így áthárul arra a módhatározó kis szócskára, hogy „úgy”! Isten szeret, de nem úgy, ahogyan mi logikailag szükségszerűnek, tapasztalatilag elfogadhatónak, sorsszerűnek, elviselhetőnek gondoljuk, hanem úgy, ahogyan elrendelte, Jézus Krisztusban megmutatta és az Evangéliumok Evangéliumában mindnyájunknak meghirdette. De világot fenntartó szeretete már nem egyszerűen elviselhető, sorsot adó, bennünket minden bajtól védelmező szeretet, hanem: KRISZTUSI SZERETET. És ha az „úgy” szócskát odatartjuk a Lélek világossága elé, akkor szivárványosan feltündökölnek azok az igazságok, amelyek nyomán meglátjuk, hogyan szerette, hogyan szereti, és hogyan fogja szeretni mindvégig és mind örökké Isten ezt a világot.
741. dicséret: Ki Istenének átad mindent… (a régi énekeskönyvben: 274. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/ki-istenenek-atad-mindent
