Áldás, békesség!
Mai igénk: Mt 5, 38-39
„Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért.
Én pedig azt mondom néktek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is. „
Karácsony Sándor gondolatai:
Ez a két vers is a sokat vitatott bibliai helyek egyike. Azt szeretnék belőle kiolvasni azok, akik ellene vannak, hogy Krisztus elvei szépek, de nem praktikusak. Emelkedettek, de megvalósíthatatlanok. A további érvelés rendesen ezen a vágányon halad aztán: nézd a világ rossz, az emberek gonoszak. Hiába akarsz te meg az az egypár jó bolond, aki hozzád hasonlóképpen gondolkodik, keresztyéni módon élni. Elgázolnak, elibéd vagy fölibéd kerekednek, még örülnek is, ha nem állsz ellen. Lemaradsz, nekik áll a világ, az ő elveik diadalmaskodnak, semmi hasznára áldoztad fel magadat. A következő mondás már a becsületedbe is gázol. Hát micsoda pipogyaság az, tűrni a bántásokat? No énhozzám ne nyúljon senki, de egy ujjal se ám, mert én nemcsak visszaütöm, hanem a kamatok kamatát is megfizetem a tetejébe becsülettel! …
Nem ajánlom, hogy ebbe a vitatkozásba beleőgyeledjünk, mert ez végeláthatatlan és terméketlen szószaporításra vezetne. Más-más hajóban evezvén, sohasem találkozhatnánk. Vitatkozó társainknak – valljuk meg – tökéletesen színigazságuk van. Bűnös, meg nem váltott állapotunkban nem lehet vissza nem ütnünk. Képtelenség másik orcánkat odafordítanunk jobb felől arcul ütő farkastestvérünknek. Egyfelől nem vagyunk kötelesek tűrni a bántást. Más oldalról pedig legfeljebb megelőzött a másik, hamarabb ütött nálunk, éppen mi is ütni akartunk. Harmadsorban úgy kell neki, legalább jogcímet adott nekünk rá, hogy revansképpen még nagyobbat adhassunk vissza legközelebb.
Kölcsönkenyér visszajár. Bizony időtlen időkből származóan adósai vagyunk egymásnak, sértéssel, bántással, ütéssel, öléssel. Ha soha senkije nem is vétett a másiknak ellenünk, vét azzal, hogy nem szolgál bennünket, hogy nem tudjuk őt legalább rágalmakkal úgy lekicsinyleni, hadd nőnénk mellette legalább egy fejjel. Kölcsönkenyér visszajár és az egyes ember életének folyása és az emberiség világtörténelme alig áll egyébből, mint eme kölcsönkenyerek visszafizetgetéséből. Sem ember, sem nemzet nem néz el, nem bocsát meg, nem enged a másiknak. Halmozódik a visszafizetni való. De kell lenni valahol egy kimeríthetetlen kincseskamrának, amely ezt a sok esedékes visszafizetni valót magára vállalja, és úgy egyenlíti ki, hogy nem kíván érte magának semmit vissza. Valahol véget kell hogy érjen ez a vég nélküli adósság-visszafizetés.
És akkor egyszerre megjelenik a legnagyobb gavallér, aki egyedül fizeti a számlát, mindnyájunkért. Megütöttél? Mennyi őskeserűség szoríthatta ökölbe a kezedet! No, üss ide még egyet, ha könnyebbedést okoz… (Mondd, hát volna lelked?)
