2024. május 28.

Áldás, békesség!

Mai igénk: Márk 4, 40

„Akkor ezt mondta nékik: Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?”

Emily Moore lelkipásztor (Texas, USA) gondolatai:

Nagyanyám kicsi asszony volt, jobb keze nyomorék. Minden pénteken eljött nővéremért és értem, elvitt hétvégére magához. A házához vezető földút gyakran sáros és hepehupás volt, ezért autója időnként ide-oda csúszkált útközben. Ilyenkor beteg kezét elénk tartotta, mint egy védőpajzsot. Sohasem vette le a szemét az útról, miközben a motor zúgását túlharsogva figyelmeztetett: „Lányok, üljetek nyugodtan az autóban!” Az autó csúszkált és dobált minket, mi mégis teljesen nyugodtak voltunk afelől, hogy ő biztonságban hazavisz minket. Csak halála után jöttem rá a leckére, amire tanított. Nagyanyám sohasem hagyta, hogy bármilyen veszély, vagy probléma megállítsa. Rendíthetetlen és állhatatos hite volt. Leckéit az Úrtól tanulta. Néha úgy érzem, amikor az élet nehézségei között hánykolódom, mintha abban az öreg autóban utaznék. Eszembe jut Jézus, amint lecsendesítette tanítványai rémületét a vihar dobálta hajóban. Nemigen ügyelt a hullámokra, inkább a tanítványait biztosította arról, hogy törődik velük.
Jézusnak ez az üzenete számunkra is: Meg ne állj. Haladj tovább. Ülj nyugodtan a hajóban.

166. dicséret: Urunk Jézus, fordulj hozzánk
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/urunk-jezus-fordulj-hozzank?utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing