2024. június 24.

Mai igénk: Máté 5, 10-12

„Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.
Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.”

Dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:

Tulajdonképpen megértem azokat, akik a boldogmondások csúcsát összetévesztik a céljával. Éveken, évtizedeken át magam is összetévesztettem. Magam is úgy gondoltam, hogy lehet-e annál több, nagyszerűbb, mint amit a hatodik boldogmondásban mond a mi Urunk Jézus Krisztus: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” Ha egyszer befogadjuk szívünkbe, lényünkbe Jézus Krisztus lényét, és amíg Ő tisztogat bennünket, növeli, tágítja életünket, és mi mindenütt, mindenben meglátjuk Istent, ez olyan csúcs, hogy el tudunk képzelni ennél több, nagyobb, szebb célt is? Pedig Jézus a boldogmondásokban és minden szolgálatával, egész lényével csak azért visz, vagy akar felvinni a csúcsig, hogy onnan jobban, tisztábban láthassuk a célt. A MI-t: az embert, a felebarátot. A csúcsról indulva jobban végezhessük feléjük a szolgálatot.
Az utolsó, a nyolcadik boldogmondásban megdöbbentően, de Hozzá méltó őszinteséggel megmondja, hogy nehéz sors vár arra, aki ezt vállalja, mert aki az istenfiak státusában indult el az emberek közé a békességszerzés szolgálatára, azt nem szeretik, sőt mindenféle rosszat hazudnak róla. Egyszóval a népszerűtlenség lesz a jutalmuk, sőt, szenvedniük kell, mint neki, az Isten Fiának.

Boldogmondások (Kovács Tibor)

Felszántott barázdába hullt
nyolc magocska, s csírázni kezdett.
A végtelen-vég öröméből
valami kezdet.


396. dicséret: Ébredj, bizonyságtévő lélek
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/bredj-bizonys-gtev-l-lek?utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing