Áldás, békesség!
Mai igénk: Máté 5, 27-30
„Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj!
Én pedig azt mondom néktek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.
Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki, és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára.
Ha pedig jobb kezed visz bűnre, vágd le, és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a gyehennára.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Ebből a néhány mondatból egyszerre érzem ki a paráznaság bűnének irtózatos nagyságát és a magam rettenetes tehetetlenségét ezzel a bűnnel szemben. Krisztus sohasem túloz, nincsenek neki erős kifejezései, mint holmi mérges, nagyokat mondó, szigorúságot tettető bácsinak, aki a nyomatékosság kedvéért időnként az asztalra üt, és szörnyűségesképpen fenyegetőzik.
Paráználkodni és annak egyenes következményeképpen szemétdombra kerülni, és ott égni a többi szeméttel – egy. Egy és olyan borzasztó sors, aminél még a vakság és a bénaság is elviselhetőbb. Inkább szúrd ki a szemedet, és jobb lesz, ha levágod a kezedet, mint ha paráználkodsz, és nem törődsz vele, hogy mi lesz azután. Nyájas, baráti jó tanács annak szájából, aki gyöngéd volt, irgalmas volt, soha sebet nem ütött, a más ütötte sebeket is meggyógyította inkább. A csupa szeretet Krisztus, a Megváltó, aki maga szenvedett kínhalált a kereszten, csak hogy bennünket megszabadítson a szenvedéstől, ránk néz, és – csupa kíméletből, hogy nagyobb bajoktól jó idején megmentsen bennünket – próbál rávenni késztető szavakkal, hogy szúrjuk ki a szemünket és vágjuk le a kezünket. Higgyük el, hogy még így is jobb nekünk azok után… Azok után… mik után? És feltárul előttünk a paráznaság végtelen lehetősége. Valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért.
Hiába védekezem ellene, hogy én igazán soha, sohasem paráználkodtam. Nem flörtölés a paráznaság, nem rosszhírű lányokkal való találkozás, nem szeretőtartás. Valaki gonosz kívánságnak okáért asszonyra tekint… Elég egy tekintet az utcán tovahaladó nőkre, klasszikus műalkotásban való műélvezet idejének egy töredék másodperce a tárlaton, csendes beszélgetés a menyasszonykával, kettecskén otthonüldögélés a feleségemmel, ezüstlakodalmukon rég túljutott házastársak nyugodalmas jójcakát-kívánása, miközben szétválnak lefeküdni külön hálószobáikba… Tisztességes és tisztességtelen keretekben egyaránt lehetséges paráználkodnom, ha gonosz kívánságnak okáért asszonyra tekintettem. A gonosz kívánság pedig? Ó nem valami szörnyű, perverz, szexuális kicsapongás. Az, hogy az asszonyt nem megajándékozni, hanem megrabolni akarom. A magam gyönyörűségét van szándékomban elvenni tőle. Akármim az a nő, paráználkodom vele, ha nem odaadom neki magamat, hanem elkívánom magamnak. És milyen csodálatos, egy árva szó nem esik a nők paráznaságáról ebben a megfogalmazásban. Mintha intene bennünket Krisztus: védekezni se próbáljunk azzal, hogy elcsavarták fejünket a nők… nem tehetünk róla…
Nincs menekvés. A lehetetlen súlya alatt össze kell törnünk végképpen és egészen…
51. zsoltár: Úr Isten, kérlek, kegyelmezz nékem…
