Mai igénk: 1 Korinthus 11, 23-26
„Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret,
és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: Vegyétek egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.”
Dietrich Bonhoeffer lelkipásztor gondolatai:
Miként gyakorolhatjuk helyesen az úrvacsorát? Mit várhatunk attól, hogy megkapjuk e szentséget? Mi az az ajándék, amelyben itt részesülünk? Mit ígért meg Jézus Krisztus az úrvacsora megalapításával, és milyen az úrvacsorára meghívó helyes igehirdetés?
Nem megkerülhető számunkra, hogy az utolsó vacsorában nem egy homályos, misztikus élményről, hanem a tiszta, megtestesült isteni igéről, Jézus Krisztus biztató szavairól és a velünk szemben támasztott igényéről van szó. Jézus nem némán nyújtotta át tanítványainak a kenyeret és a bort, hanem szavakat is mondott hozzá. Amikor a lutheránus egyház nagy nyomatékkal és komolysággal foglalkozott az úrvacsora tanításával, akkor Jézus szavainak a helyes megismétlése volt a középpontban (amely azonban az igehirdetéshez hasonlóan nem csupán a bibliai igék elismétlése és szónoklata!), tehát az, hogy a Jézus által alapított szentség teljesen pontos beszéd és cselekedet maradjon mindörökre. Az egyházban semmi más nem számíthat, és semmi más nem történhet, mint Jézus szava és tette.
Ha az egyház – dacolva a modern világ gúnyolódásával és megrökönyödésével – Isten letisztult szavain és a Jézus Krisztus által megalapított szentségeken alapszik, csak akkor érvényes számára az ígéret, hogy a pokol kapui sem vesznek erőt rajta.
392. dicséret: Az egyháznak a Jézus a fundámentoma…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/az-egyhaznak-a-jezus-a