Mai igénk: Máté 7, 1
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!”
Karácsony Sándor gondolatai:
Sokáig nem értettem a Bibliának azt a kijelentését, hogy az ítéletet az Atya átadta a Fiúnak. Most már értem. Értem, hogy ha az Atya maga ítélne, akkor valamennyiünknek most, ebben a szempillantásban nyomorultul el kellene vesznünk, mert bűneink miatt halált érdemlünk. Az Atya azonban elfogadta bűneink bocsánatára váltságul Krisztus halálát; nem kell tehát meghalnunk. Csak annak idején, az ítélet napján kell megjelennünk, számot adni róla: elfogadtuk-e mi ezt a számunkra felajánlott váltságot, vagy mereven visszautasítottuk.
Ezzel azonban kimerült az ítélet körül minden szerepünk. Minket, valamennyiünket megítél a Bárány az utolsó ítélet napján. Ennyi közünk van az ítélethez, több nincs. Mi magunk nem ítélhetünk. Nincs rá jogunk. Hát akkor ne is tegyük. Nem vagyunk rá illetékesek.
Meg szoktuk pedig tenni igen sokszor, Mindig az evangélium jogán tesszük. Pedig az evangélium nem ad erre nekünk megbízást. Ellenkezőleg; tiltja. Tiltja igen világosan és alapos indoklással. Azt mondja Jézus Krisztus: Ne ítéljetek! Ez csak érthető, nemde? Ezzel indokolja: Azért ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Olyan nagy fenyegetés ez a büntető szankció, hogy már nem is megy fenyegetés számba. Lesz belőle az, aminek szánva van: örömüzenet. Ígéret. Evangélium.
Édes-keserű orvosság gyógyított meg a minap e tekintetben is. Volt egy függő ügyem, bizonyos embereken múlt megsegítésem, vagy sorsomra hagyásom. Sorsomra hagytak. Nagyon keservesen esett; nekikeseredtem. Csupa merő ítélet lettem ellenök egyszeribe. Csak persze gyermekes, mit sem ártó, dühös toporzékolásban merült ki az egész, el sem jutott hozzájuk még a híre sem. Ekkor jött be az életembe a Hegyi beszédnek ez a passzusa. Belém világított. Mi a te véleményed róluk? – kérdezte kegyetlenül. Nem a mostani. A döntésük előtti véleményed vajon mi? Elöntött a szégyen pirossága.. Kiderült, hogy elítélő volt a róluk való véleményem. Beláttam, hogy az ő ítéletük is csak viszont-elítélő lehetett mindennel szemben, ami valaha tőlem tellett.
Áldott folyamatot indított meg a lelkemben ez az ige. Átértékelő folyamat volt ez, legombolyodott bennem minden, ami illúzió saját magamról felgyülemlett az idők folyamán, és ami kritika mások ellen azért gyűlt mellé kiegészítésül, hogy az illúziók érvényesülhessenek legalább önmagam számára és saját mértékem alatt. Megvolt a gerenda, a magam szemében a gerenda. Mikor aztán önámító hazugságaim rendre leomlottak; elmarasztaló ítéleteim 80 százaléka feleslegessé vált. Kiderült, hogy csak azért volt szükségem a legtöbb kifogásra mások ellen, hogy magamat mentegethessem. Megvolt a szálka is, az idegen szemekbeli szálka. Mihelyt Krisztus váltsága felől megbizonyosodtam, már szemébe mertem nézni bűneimnek. Mihelyt bűneimet mint bűnöket láttam magam előtt, és Krisztus keresztje alatt, már nem kellett többé megítélnem másokat. Így vált az ítélet egyedüli illetékes birtokosává Jézus az én egyéni életemben is.
301. dicséret: Új világosság jelenék…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/uj-vilagossag-jelenek
