2024. augusztus 19

Áldás, békesség!

Mai igénk: János 19, 10-11

„Pilátus ekkor így szólt hozzá: Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?
Jézus így válaszolt: Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked…”

Simon Attila lelkipásztor (Tamásváralja) gondolatai:

Pilátust nagyon meglepi Jézus hallgatása. Miért nem hoz fel semmit saját védelmében? Nem érti, miért nem egyezkedik vele, hiszen neki hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálát akaró, elvakult zsidó főméltóságok kezéből.
Jézus még hallgatásával is tanít, hiszen azt bizonyítja, hogy ő meg van győződve arról, hogy jó kezekben van élete; nincs szüksége Pilátusra. Manapság is fontos lenne megtanulni és gyakorolni ezt a krisztusi magatartás-formát. Sokszor azonban éppen az ellenkezője történik. Azt hiszi az ember, hogy szüksége van a pilátusi hatalomra ahhoz, hogy jó kezekbe kerüljön a sorsa; ezért megalkuszik.
Igyekezzünk inkább azt hinni amit Jézus Pilátusnak mond: csak az történhet velünk, amennyit onnan felülről megenged a mi Atyánk. Higgyük el, hogy jobb nekünk, ha legyőznek, mintha meggyőznek. Jézus így biztat bennünket: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (János 16,33)


357. dicséret: Jézus én bizodalmam…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/jezus-en-bizodalmam?utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing