Áldás, békesség!
Mai igénk: Máté 6, 12
„és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Őt másodpercbe telik, míg egy közepes gyorsasággal beszélő valaki „elimádkozza” ezt a passzust. Ez alatt az öt másodperc alatt a világtörténelem két legnagyobb eseményének kell lejátszódnia egyidejűleg a lelkében. Mert nem a catalaunumi ütközet, vagy a mohácsi vész, vagy a világháború a világtörténet leghatalmasabb szenzációja. Nem! Hanem…
Az, hogy bűnbocsánatot kaptam. És, hogy bűnbocsánatot adtam.
Eddig, még ha tagadtam is magam előtt, nagy feszültséget éreztem az életemben. Nem volt rendben valami. Féltem ettől a rendetlenségtől, és halogattam a leszámolást. Homályos sejtelem bujkált bennem, hogy a végső összeg esetleg káromra mutatná ki a tényleges helyzetet.
Ehelyett azzal segítettem magamon, hogy ügyes könyvelési trükkel áthárítottam a felelősséget rajtam kívül álló tényezőkre. Hiba van, tagadhatatlanul, a krétám körül, de nem tehetek róla. Terhes örökség, félrenevelés, mostoha körülmények, zavaros idők, sorozatos szerencsétlenségek, dekonjunktúra, az emberek megnemértése és gonoszsága. Minden másképp volna, ha mindez másképp volna. Ha behajthatnám kinnlevőségeimet, nem fenyegetne csőd. Ha mindenki megadná amivel adósom, én is rendezhetném függő ügyeimet. De talán még fordulhat jóra, jöhet sok minden. Most – éppen most – nem lenne kedvező időpontja a döntésnek. Kísértsük meg tehát az egyre lehetetlenebbet: tengődjünk ezután is úgy, mint eddig.
Egyszer aztán nem lehet tovább. Minden összeborul, itt az ítélet napja. Ilyenkor a megoldhatatlan bonyodalmat egy jótékony golyó szokta elintézni, vagy az öreg Duna. Vagy megtanuljuk imádkozni az Úr imájának bűnbocsátó szavait.
Össze kell törnünk. Be kell látnunk, hogy legjobb esetben kis adósaink vannak az emberek között. Minden követelésünk semmi a magunk adósságához képest, mellyel Istennek tartozunk.
Amíg ez a rettenetes valóság világosan nem áll előttünk, nem kérhetünk és nem nyerhetünk kegyelmet.
Igaz, hogy míg szörnyű terhünktől meg nem szabadulunk, nem engedhetjük el másoknak a tartozásukat.
A kettő egyszerre történik, abban a pillanatban, mikor Jézus magára vállalja bűneinket.
467. dicséret: Mily jó, ha bűntől már szabad…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/mily-j-ha-b-nt-l-m-r-szabad
