Mai igéink:
Példabeszédek 22, 6
„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.”
Lukács 2, 49
„Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyámnak házában kell lennem?”
Zsoltárok 127, 3
„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.”
Dr. Horváth Loránd lelkipásztor (Toronto, Kanada) gondolatai:
Az első két igei történetben két gyermek életének indulásáról van szó. Mindketten Isten választottjai, Istennek odaszánt életek. Sámuel az Úr leendő prófétája, akit édesanyja – Anna – már születése előtt felajánlott Istennek. Jézus pedig angyali üdvözlet által a Magasságos Fiaként jelentetett meg Máriának.
Mindkettő Isten eleve elrendelt akaratából hajtott végre küldetést, de mégis szükségük volt Isten nevelő iskolájára, hogy a körülmények bölcsőjében azzá növekedjenek, amiknek szánták őket. Anna szoptatásig nevelte Sámuelt, majd átadta Élinek, hogy az Úr házában nevelődjék. Jézus József és Mária házában nevelkedett, sőt a hagyomány szerint József halála után családfenntartó is volt mindaddig, amíg kisebb testvérei felnőttek, ezután elindulhatott a Megváltónak szánt rögös úton.
Isten megteremti, majd felhasználja a körülményeket gyermekei nevelésében. Mérhetetlenül sokat jelent, hogy ki milyen élmények hatása alatt növekedik és válik aktív alkotójává társadalmának, vagy átkos tehertételként kell elhordoznia az emberiségnek. A szent hagyományokat ápoló család – mint amilyen otthont teremtett József és Mária – nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a gyermek Jézus megváltói öntudata kifejlődjék. A gyermek nevelésére Mózestől kezdve Salamonig, és azután is megvolt az isteni parancs. Ennek gyakorlata nemcsak az otthoni és a zsinagógai nevelésre korlátozódott, hanem az évenként egyszeri, jeruzsálemi templomba való menésre, és az áldozat bemutatására is.
A kis Jézust húsvétkor vitték fel a jeruzsálemi templomba szülei, ahol a Gyermek, aki mindent tudni akart, bekerült a templom épületében lévő „tanítómesterek” által használt terembe. Ott ült mindaddig hallgatva és kérdezgetve őket, míg szülei rátaláltak, amikor anyja elámulva így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Ímé, atyád és én nagy bánattal kerestünk téged.” Mire ő így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyámnak házában kell lennem?” Jézus magatartásában már itt fellelhetjük azt a legfontosabbnak tartott szempontot, hogy az „Atya akarata” szent volt neki és minden más csak ezután következhetett. Az ekkor kialakuló, későbbi mennyei öntudat első megnyilvánulását látjuk itt, amely majd egész jövendő életét meg fogja határozni.
Hogyan állunk mi a mi keresztyén öntudatunkkal? Milyen döntő tényezők és élmények hatása alatt alakult az ki? És milyen formában akarjuk azt erősíteni ma? Elmondhatjuk mi is Füle Lajos énekimádságát:
„Tégy Uram engem áldássá, Lelkedet úgy várom!
Tedd te a szívem hálássá, hogy neked szolgáljon!”
127. zsoltár: Hogyha az ember házat épít…
