Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 1. részének 19-20. versei:
„19, Ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra,
20, Mégpedig úgy, hogy ami nem látható belőle: örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.”
John R. W. Stott lelkipásztor gondolatai:
Az ember kíváncsisága szinte kielégíthetetlen. Tudásszomjának nincs határa. Nyughatatlan energiával kutat, fürkészi az ismeretlent. Úgy is mondhatjuk, hogy az ember egész élete felfedezőút. Mindig kérdez, vizsgálódik, keres, és sohasem nő ki a gyermekkor véget nem érő „miért”-jeiből.
Amikor azonban az ember gondolatai Isten felé fordulnak, valahogy megtorpanásra kényszerül. Sötétben tapogatózik. Elveszti a talajt a lába alól, és idegenül érzi magát. Végtére is ez nem meglepő, hiszen Isten – bárki, vagy bármi legyen is – halhatatlan, végtelen létező, míg mi halandók és véges teremtmények vagyunk. Ő minden szempontból túl van felfogó-képességünk határain. Ezért van az, hogy értelmünk – bár más vonatkozásban csodálatosan hatékony eszköz lehet – itt, ha magára marad, nem tud rajtunk segíteni. Nem tud felkapaszkodni Isten végtelen értelméhez. Nincs létra, nincs híd, csak roppant nagy, mérhetetlen távolság. „Ki tudod-e találni, mi az Isten titka?” – kérdezték Jóbot (Jób 11,17). Nem, ez egyszerűen lehetetlen.
Az is maradt volna mindörökre, ha Isten nem tett volna valamit. Ha Isten nem tette volna meg az első lépést felénk, akkor az ember örök tudatlanságban maradt volna, és Poncius Pilátussal együtt kérdezgetné: „Mi az igazság?”, de nem is remélné, hogy valaha valaki felel kérdésére. Talán vallásos lenne, mert ilyen a természete, de minden oltárán ez állna: „az ismeretlen Istennek”.
Isten azonban szólt! Megtette a kezdő lépést, és megismerhetővé tette önmagát. Ezt jelenti a „kinyilatkoztatás”, vagy „kijelentés” bibliai fogalma. A kinyilatkoztatásról szóló keresztyén tan tehát rendkívül ésszerű. Isten érthetővé, láthatóvá tette számunkra azt, ami különben rejtve maradt volna értelmünk előtt.
19. zsoltár: Az egek beszélik, és nyilván hirdetik…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/az-egek-beszelik