Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 5. részének 7. verse:
„…Uram, nincs emberem…”
Tegez Lajos lelkipásztor (Üröm) gondolatai:
Azt hiszem, ezzel kezdődik az öregség. Nem az ősz hajjal, nem a megélt évek számának növekedésével, nem az unokák megszületésével, vagy a betegségek ismétlődésével. Akkor és azzal, amikor rádöbbenek, hogy amihez korábban én magam egyedül elég voltam, az most már nem megy. De nem csak ez, hanem egyre gyakrabban és egyre több dologban volna szükségem segítségre. Volt idő, amikor kettesével vettem a lépcsőfokokat, most már egyesével is csak úgy megy, ha legalább egyik kezemmel kapaszkodom, olykor még húzni is kell magam. Lefelé még rosszabb, mert a térdem, amikor hajlítom, megbicsaklik. Régebben le sem ültem arra a pár megállóra a villamoson, vagy az autóbuszon. Később, ha idősebb jött, inkább felálltam és kimentem a peronra. Ma már én is lesem, mikor szabadul fel egy hely, hogy leülhessek.
Fiatalon nem jutott eszünkbe, hogy egyszer egyedül maradhatunk. Mint ahogy férjjé, feleséggé válni sem tanultunk az iskolában, a szülői magatartás sem volt tantárgy – milyen sokan látnak otthon rossz példát! – így arra sem készített elő senki, hogy egyszer én is megöregszem, hogy én is egyedül maradok. Nem tanítottak tüzet gyújtani, villanyt szerelni, vízvezetéket javítani, főzni, mosni, vasalni és takarítani. A nőket a férfi munkára, a férfiakat a nőire. Nem tanítottak sem az egyedüllét, sem a magány elviselésére. Valaki azt mondta egyszer: az egyedüllétet ki tudja párnázni, de a magányát nem; az nagyon kínozza. Kihez fordulhatnék? Kinek panaszolhatnám, hogy milyen félelmetes volt rádöbbenni: megöregedtem!?
„Uram…” A bethesdai beteg Jézust szólítja meg így, anélkül, hogy tudná; ki kérdezi őt. Neki panaszolja: nincs emberem. Jó helyen mondja. Elpanaszolni magányunkat Istennek – ma is lehet. Mert Ő válaszul megismételheti, nekünk szóló érvénnyel megerősítheti, amit egyszer már mondott: „Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézsaiás 46,4)
239. dicséret: Kegyelmes Isten, kinek kezében… (a régi énekeskönyvben: 261. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/kegyelmes-isten
