Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 4. részének 35-41. versei:
„35, Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra.
36, Miután tehát elbocsátották a sokaságot, magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak a nyomában.
37, Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni.
38, Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?
39, Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elcsendesült a vihar, és nagy csendesség lett.
40, Akkor azt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?
41, Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”
dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai:
A tenger-viharral küzdő tanítványok először maguk tesznek meg mindent azért, hogy e vihar el ne veszítse őket, amikor azonban teljes kudarcot vallanak, akkor – szinte magukon kívül – a Megtartó Jézus arcába képesek vágni: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” A tengert lecsendesítő jézusi ige után borulnak le csak Előtte. Akinek a szél is, a tenger is engedelmeskednek. Emberi, pokoli és égi gondolatok három fejezete ez.
1, Emberi gondolatkör: Jézus álomban, mi ébren.
A hegyektől körülvett Tibériás tengerre, csendes nap és este után is gyakran csapott le váratlan, elemi erejű szélvihar. Míg csendes a csillagos éj s az azt tükröző hullámvilág, két tanítvány is elég az evezéshez, a többiek – fáradtan – Jézushoz hasonlóan aludhatnának. De korán jött a szél és hirtelen lett felkavaró viharrá. Azonnal, mindenki legyen kész a küzdelemre. Igaz, hogy minden Istentől függ, de most csak az emberi helytállás számít, éspedig sürgősen. Igaz, hogy Jézus isteni nyugalommal alszik, példát adván a mennyei rendíthetetlenségből. De mi most csak magunkra számíthatunk! Mind a tizenketten az evezőkhöz! Leoldani az árbócos vitorlát! Kimerni a becsapódó vizet! Őrizni az egyensúlyt! Le nem taposni, segíteni egymást! – Minden ellentét egyetértéssé lesz – de hiába! A csónak már-már megtelék! Ezért mégis Jézushoz kell fordulni! De hogyan? A halálfélelem kivetkeztet az emberi, tanítványi létformából.
2, Pokoli gondolatkör: Jézus ébren, mi álomban.
Jézus most nem alhat tovább: fel kell ébreszteni! – Mi tanítványok eddig is éberen küzdöttünk. De ő nem törődött velünk. – Hogy Jézus emberi nyugalma – isteni rendíthetetlen vigyázás volt, – s az ő Isten nélküli kapkodásuk pusztító lázálom: eszükbe sem jut. Megszületik a legpokolibb szemrehányás Jézus arcába mondva, ki az elveszettek megtartásáért jött, élt, majd meg is hal és fel is támad: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” – Pedig ők nem törődtek a Megtartóval! Ezért az Isten-ember-okolásért sorsukra hagyást, halálba engedést érdemelnének. – De Jézus hű marad küldetéséhez, csak hitetlenségüket kéri számon és megmentést elfogadó hitüket erősíti: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” S erre jöhet az égi Gondolat mindenek feletti győzelme!
3, Az égi Gondolat igéje: Fenn a tengercsitító Jézus!
Tanítványok, csónak-töredezés, vihar-tombolás fölé emelkedik: „Hallgass el, némulj meg! És elcsendesült a vihar, és nagy csendesség lett.” – Jézus van felül. Általa elül minden vihar. Ezt az égi Gondolat embere soha el nem feledheti!
„Vész, víz, ha szendereg
Vagy foly közöttük szilaj csatázás,
Örökre zeng itt a kiáltás:” Fenn a JÉZUS!
157. dicséret: Mindenkoron áldom az én Uramat… (a régi énekeskönyvben:254. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/mindenkoron-aldom-az-en-uramat
