Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 5. részének 5. verse:
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”
Karácsony Sándor gondolatai:
Ne siessünk el közömbösen mellette: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Az álkereszténység mindig a túlvilággal hozakodik elő, azzal biztatgatja a szerinte hiszékeny, naiv lelkeket. Majd odaát. Ott azoké minden öröm, érték és hatalom, akik ezen a világon türelmesen várakoztak. Odaát azok fognak szenvedni, sírva-ríva, fogukat csikorgatva, akiknek az innen való világon mindenük megvolt. A nagy készség, amellyel ezt a másik életet kínálgatják, a nagy mohóság, amellyel emezt féltékeny kizárólagosság mellett fenntartják maguknak, mutatja, hogy mennyire nem hisznek a halál utáni lét valóságában, mennyire csak a bölcsőtől a koporsóig tartó embersors érdekli őket. Mintha mondanák: legyen tied majd egyszer a semmi, s hadd legyen most enyém minden.
Meg kell azonban vallanunk őszintén azt is, hogy az ilyenfajta embernek nagyon jó partnere a „pórul járt” a „pali”, a „hígvelejű” álkeresztény, aki jobb jövő reményében, ügyefogyottságból, értéktelen és tehetetlen valaki létére tűri a csak nehezen tűrhető igazságtalanságot. Hibájából erényt csinál. Gonosz a világ – hajtogatja -, pedig csak ő önző és ügyetlen egy személyben. Úgy várja jelenlegi szenvedéseiért a jövő kárpótlását, mint a bolonddá tett gyermek a kismadarat, amely sohasem fog „mindjárt kirepülni”, hiába ígérték. Az a kaján öröme sem elégül ki még a másvilágon sem, amellyel az ilyen torz lélek azoknak a jó sorát szemléli, akik „fognak még valaha égni a tüzes katlanban, a gyehennának tüzén”.
Nem, nem, nagyon gyerekes elképzelés ez mind a kettő. A szelídek azért szelídek, mert ők a földet bírják örökségül. E földet. Ezt a jelenvaló világot, amelyben élünk. A szelíd azért szelíd, azért nem türelmetlen, ideges, tülekedő, goromba, dühös, veszett, verekedő és gyilkoskedvű, mert Isten beiktatta őt ennek a földnek a tulajdonjogába. Ha elibe vágsz, udvariasan félreáll és elnézően mosolyog. Hiszen ez a föld nem a tiéd, hanem az övé. Nem isteni jogon, mint örökség a tiéd, legfeljebb az élelmesebb, vagy az erősebb jogán. Abban a döntő pillanatban te magad fogod kétségbeesetten keresni és hívni az igazi birtokost, mikor a ragadomány a fejedre nőtt és tehetetlen vagy a megoldandó feladatokkal szemben.
De éppen ezért nem lehet igazi örökösnek tekinteni azt, akinek „hiányzik valamije” ennek a földnek a javaiból, s a hiányérzetet érzékenyen érzi, anélkül, hogy kielégíthetné. Nem is igazán „szelíd” az ilyen, legfeljebb földhöz vert, elcsigázott, megbágyadt. Nem az az örökös akinek van, nem is az akinek nincs, hanem az, akinek éppen elég és éppen jó úgy, ahogy van, mert ha nem volna éppen elég és éppen jó, kérné a szükségest és az megadatnék neki.
742. dicséret: Légy csendes szívvel… (a régi énekeskönyvben: 270. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/legy-csendes-szivvel-es
