Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 15. részének 25. verse:
„De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem ok nélkül.”
dr. Ecsedy Aladár lelkipásztor (Tahitótfalu) gondolatai:
Az emberek szeretnek valami okot keresni cselekedeteik igazolására. A királyi menyegzőre meghívottak is mind kerestek valami okot, amellyel kimenthették magukat a szíves meghívás alól. Jézussal szemben is úgy voltak az emberek. Okot kerestek ellene. A farizeusok nem akarták azt a látszatot kelteni, hogy gyűlöletük ok nélküli. Mikor a pénzt odavitték hozzá és megkérdezték, hogy kell-e adót fizetni a császárnak, akkor is csak azért tettek mindent, hogy okot keressenek Jézus ellen, hogy lehessen mivel vádolni. Amikor a bűnös asszonyt odahozták, hogy megkövezzék, akkor is csak okot kerestek. Ó, mit nem adtak volna a farizeusok, az írástudók azért, ha találnak okot Jézus ellen, amivel halálra lehet ítélni. De hiábavaló volt minden erőlködés. Az előcibált okok csak olyanok voltak, hogy Pilátus semmiképpen nem tudta azok alapján elítélni Jézust.
Milyen csodálatos Istennek Igéje. Nincsen abban egyetlen ígéret sem, ami be nem teljesedett volna. A magam életében azt látom, hogy amit nekem Isten az Ő Igéjében ígért, mind megadta és bizonyos vagyok benne, hogy amit későbbre ígért, azt is meg fogja adni. Sok ember kétségbe van esve az üdvössége kérdésében. Nem kell! Amit Isten megígért, azt megadja. Jézus azt mondta: Aki hisz énbennem, ha meghal is él. Nem kell tehát aggódnunk amiatt, hogy lesz-e üdvösségünk, hanem hinnünk kell Megváltónkban. Ha mégis úgy éreznénk, hogy valamelyik ígérete nem válik valóra életünkben, akkor jól vizsgáljuk meg magunkat, mert bizonyosan bennünk van a hiba. Ilyenkor belőlünk hiányoznak azok a feltételek, amelyekhez Isten az Ő ígéreteit hozzáfűzte.
Milyen fontos dolog, hogy Isten gyermekei, Jézus követői, ne ígérgessenek felelőtlenül; ígéreteiket igyekezzenek beváltani! Kisfiamon tapasztalom, hogy a neki tett ígéreteket sosem felejti el. Egyik rokon néni egy évvel ezelőtt ígért neki órát. Azóta nem találkozott vele, így minden adva volt arra, hogy elfelejtse. És mégis, mikor egy év múlva találkozott vele, első dolga volt megkérdezni, hogy mi van az ígért órával.
Istennel szemben, Jézussal szemben hiába keresünk okokat. Nem találunk okot arra, hogy gyűlöljük, hogy vádoljuk, hogy ellenségei legyünk. Csak arra lehet okunk, hogy minél jobban és minél hívebben szeressük!
157. dicséret: Mindenkoron áldom az én Uramat… (a régi énekeskönyvben: 254. dicséret)
Mindenkoron áldom az én Uramat by Magyarországi Református Egyház (soundcloud.com)