Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol zsidókhoz írt levele 12. részének 7. verse:
„Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?”
Joó Sándor lelkipásztor (Budapest, Pasarét) gondolatai:
Isten igéje szerint tehát a szenvedés: fenyíték vagy az itt használt eredeti görög szó pontos magyar fordítása: nevelés. A szenvedés tehát olyan nevelő eszköz az Isten kezében, amely által a lelki kiskorúság állapotából a nagykorúságra vezeti, neveli gyermekeit. Egy költő mondta egyszer, hogy el tudná képzelni, hogy szenvedés árán az állatok emberré változnak. És tulajdonképpen ez történik a szenvedővel: általa valóban az állatból emberré leszünk, olyan emberré t.i. amilyenné az Isten gondolta el az embert. A szenvedés megnemesíti, Isten országa számára megérleli a lelket. A legnagyobb istenhívők, a legfinomabb és legmélyebb lelkek mindenkor a legtöbbet szenvedett emberek voltak. Hasonlattal élve: a szenvedések kohójában egyre jobban leolvad a lélekről a bűn salakja és egyre jobban előragyog a színarany, az Isten képe és hasonlatossága. Természetes, hogy szenvednie kell annak az embernek, akit az Isten szeret, hiszen minden apa arra törekszik, hogy gyermeke minél kiválóbb legyen. Az az apa, aki sohasem fenyíti, sohasem neveli a gyermekét: nem is szereti igazán!
A hívő ember szenvedése tehát nem az Isten haragjának, nemtörődésének a jele az életünkben, hanem éppen ellenkezőleg: a legkülönlegesebb, leggyöngédebb isteni gondviselés kétségtelen jelenlétéről tesz bizonyságot. Ki van tehát zárva a szenvedésből minden véletlen, vagy végzetszerűség. A Példabeszédek könyvében az Úrnak egy nagyszerű kijelentése így hangzik: „Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged.” (2,11). – Azt jelenti ez, hogy az ember bármiféle léte és állapota nem véletlen és nem végzet, hanem az Isten legfőbb és legkegyelmesebb eleve elrendelésének és üdv-tervének a megvalósulása. A szenvedés üzenet, melyből megtudhatod, hogy Isten szeret, törődik velem és elindította életem útját a dicsőséges végcél felé. A szenvedő lélek Isten műhelyében van, Isten dolgozik rajta, Isten kezébe vette az életem. Az Ő kezéből pedig csak tökéletes mű kerülhet ki.
774. dicséret: Csak vezess Uram végig és fogd kezem… (a régi énekeskönyvben: 462. dicséret)
