2025. november 21

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve, 90. zsoltár 15-16. versei: „15, Örvendeztess meg bennünket annyi napon át, ahányon át megaláztál, annyi éven át, ahányban rossz sorunk volt!16, Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon!” dr. Ecsedy Aladár lelkipásztor (Tahitótfalu) gondolatai: Foglalkoznunk kell azzal, hogy miként lehetünk vidám keresztyének. A mostani Igében néhány vonás van … Olvass tovább

2025. november 20

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Jób könyve 1. részének 20-21. versei: „20, Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult,21, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, … Olvass tovább

2025. november 19

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol rómaiakhoz írt levele 8. részének 28a. verse: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai: Egyszer megkérdeztem vas szakmában dolgozó ismerősömet: – Hogy lett az „ócskavasból” „haszonvas”? – Azt válaszolta: – Rájöttünk, hogy nincs ócskavas. Minden darabot, minden kilót, … Olvass tovább

2025. november 18

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 4. részének 30-32. versei: „30, Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?31, Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön,32, miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak … Olvass tovább

2025. november 17

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve, 50. zsoltár 15. verse: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak és te dicsőítesz engem.” dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai: Az imádság a keresztyén ember legnagyobb kiváltsága. Az a tény, hogy imádkozhatom, kibeszélhetetlen nagy előzményekből származik. Ha édesapámat köszöntöm: „Jó reggelt kívánok, édesapám!” e … Olvass tovább

2025. november 15

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol levele a kolosséiakhoz 3. részének 15-16. versei: „15,És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhívva az egy testben. És legyetek háládatosak.16, A Krisztus beszéde lakjon bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.” … Olvass tovább

2025. november 14

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 7. részének 7. verse: „Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek.” John R.W. Stott lelkipásztor (Lingfield, Anglia) gondolatai: Jézus a Hegyi beszédben bizonyos feltételekhez kötötte ígéreteit. Gondolkozzunk csak el egy kicsit: mindenképpen abszurd lenne az az elképzelés, ha a „Kérjetek és adatik néktek” ígéretéhez … Olvass tovább

2025. november 13

Áldás, békesség! Olvasásra ajánlott igeszakasz: Lukács evangéliuma 19. részének 1-10. versei Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 19. részének 10. verse: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai: Zákeus kis termetű, de nagyratörő emberkeként nem válogatott a magas polcra kerülés eszközeiben, azok lehettek válogatások … Olvass tovább

2025. november 12

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 5. részének 13. verse: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” Szarka László lelkipásztor (Nagyhalász) gondolatai: Só nélkül ízetlen az étel. Lehet benne minden, de a legtöbb kalóriát tartalmazó … Olvass tovább

2025. november 11

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol korinthusiakhoz írt első levele 13. részének 9-10. versei: „9, Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk.10, Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes.” dr. James-Russell Miller lelkipásztor (New Wilmington, Pennsylvania) gondolatai: Csak bízzuk azt Istenre! – Kétleném-e,Hogy azt utóbb majd mind kimagyarázza,Amit ma érzek, szót bár … Olvass tovább