Napi ige

Áldás, békesség!

Mai újszövetségi igénk: János apostol első levele 3. részének 19-20. versei:

„19, Így tesszük bátorságossá Ő előtte a mi szívünket,
20, hogyha vádol minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a mi szívünknél.”

dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:

A mi szívünk milyen csekélyke jószág, s mégis mennyi bajt okoz nekünk! Mikor kikerül az Isten kezéből, mint egy parányi kis óramű, már be van igazítva: meg van szabva, hányat fog verni. S ő ver vígan, míg elfogy a lecke s a szív megáll. Mit gondolsz, hány ütés van hátra a te szívednél és annak a szívénél, akit legjobban szeretsz? Azalatt is, amíg itt ülsz, közelebb jött a halálod. Talán ha hátra fordulnál, bele is ütnéd hideg csontvázába égő arcodat.
Milyen nagy dolog nekünk ez a szív! Mennyire kellett neki az öröm, mit zakatolt azért, hogy megszerezd s mennyit zúgolódott, ha akár hét tetővel dűlt is az öröm. Szomjas koldusként esengett a gazdagok kivilágított ablaka előtt, vagy halvány dúsként dőzsölt palotáján. Mennyire kellett neki a hatalom: úrrá lenni dolgok és emberek felett; a siker: meglegyen amit én akarok! Mennyire fájt, ha az ellenfél győzött, neki jutott az öröm, övé volt a hatalom és a dicsőség. Mennyit félt ez a szív, napjaink tele voltak aggodalmakkal és éjszakáink rémekkel. Ijesztett a holnap és bántott a tegnap. Nem tudtuk mi lesz velünk és a halál, ez az egyetlen bizonyosság, minden nap benézett ablakunkon és csont-kezével megérintette vállunkat. Gondoljuk el, mennyit szégyenkezett az a szív önmaga miatt, mikor akarva-nem akarva meg kellett vallanunk magunk előtt, hogy újra gyöngék voltunk, megint elestünk. Jószándékaink idétlent vetéltek és fogadásainkból magtalan kalászok nőttek.
Ó, be jó, hogy Isten nagyobb, mint a mi szívünk! Mennyivel nagyobb és drágább kincs mindannál, amire a telhetetlen emberi szív vágyott. Ő a gazdagság, Ő az életöröm, Ő a nyereség, Ő a siker. Ő az állandóság, lábai alatt mélyen zúg az idők óceánja és Őhozzá nem ér változás, sem a változásnak árnyéka. Ő az életnek, az örök fiatalságnak, győzelmes tavaszoknak Istene, aki előtt árnyékká válik a halál. Ő az örök szeretet, amelynek mélységeiben úszik az én nevem is; az irgalmasság tengere, amelyen széttört hajóm roncsain győzedelmesen megérkeztem. Csodálatos Szárny, úgy fedez el, hogy újjászül. Isten nagyobb, ezerszer nagyobb, mint a mi szívünk.
Azért be jó, hogy szívem, ez a parányi kis jószág, érzi és bírja azt, aki nagyobb mint ő. Rebbent madár, de belesimul az atyai kéz dédelgető, óriás melegébe. Békételen, zakatoló szerszám, de ha közel viszem Istenhez, az örök harmóniához, halk, áhítatos melódia kél rajta, mint az aeol hárfán, ha rálehel az Éj.
Milyen jó, hogy ez az ezerszer, milliószor nagyobb szív, az Isten szíve, a miénk lehet és szolgál nekünk, mint az évezredes bástya a futó rózsának, csillagos est békessége az elalvó, álmos gyermeknek. Milyen jó, hogy Ő lehet az én örömöm, ereje az én hatalmam, szerelme egyetlenegy nyereségem a földön és égen. Ha Ő velem van, ki lehet ellenem? Ha Benne élek, mi nekem a halál? Ha Ő megbocsátott, kicsoda ítélhet el? S ha Ő újjá teremtett, kicsoda ronthat meg?

821. dicséret: Isten szívén megpihenve… (a régi énekeskönyvben: 395. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/isten-sziven-megpihenve

Korábbi igék

2026. augusztus 29

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 15. részének 32. verse: „A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le a keresztről, hogy lássuk és higgyünk.” Hajdu Péter lelkipásztor (Kelenföld) gondolatai: Izrael népének akkori vezetői, a főpapok és írástudók tiltakoztak Jézus messiás-volta

Tovább olvasom »

2026. augusztus 28

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Jelenések könyve 3. részének 17-18. verse: „17, Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire, de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen,18,

Tovább olvasom »

2026. augusztus 27

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 3. részének 16. verse: „Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér)

Tovább olvasom »

2026. augusztus 26

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 3. részének 2. verse: „Nikodémus ezt mondta Jézusnak: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti ezeket a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele.” Cseri Kálmán lelkipásztor (Budapest-Pasarét)

Tovább olvasom »

2026. augusztus 25

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 15. részének 11b. verse: „Egy embernek volt két fia.” Csiha Kálmán püspök (Erdélyi Református Egyházkerület) gondolatai: Úgy kezdődik az ige, hogy az Úr Jézus mondja egy példázatban: „Egy embernek volt két fia.” Ez

Tovább olvasom »

2026. augusztus 24

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve 9. zsoltár 8-9. versei: „8, De az Úr örökké trónján ül, fölállította bírói székét.9, Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket.” dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai: A

Tovább olvasom »