Napi ige

Áldás, békesség!

Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 16. részének 14. verse:

„Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.”

Charles Haddon Spurgeon gondolatai:

Maga a Szentlélek sem tudja mással megdicsőíteni az Úr Krisztust, mint azzal, hogy megmutatja nekünk, ki valójában Jézus Krisztus. Krisztus legjobb ajánlólevele Ő saját maga. Nincs rajta semmi más dísz, mint tulajdon lényének dicsősége.
A Vigasztaló azt jelenti ki nekünk, amit az Úrtól kapott. Mi soha semmit nem láthatunk helyesen, csak ha azt Isten Szentlelke már kijelentette nekünk. Ő képes lelkünket megnyitni és a Szentírást érthetővé tenni a számunkra. Ez az a két módszer, amellyel bemutatja nekünk Urunkat. Nagy művészet valamely dolgot hűen megmagyarázni, a Szentlélek azonban a legmagasabb szinten ért ehhez a művészethez. Ő a dolgokat a maguk valóságában mutatja be nekünk. Hogy ez milyen nagy kiváltság, azt tudják mindazok, akiknek ez a megszentelt látás osztályrészük lehetett.
Törekedjünk ezért a Lélektől nyert megvilágosodásra. Ne kíváncsiságunk kielégítésére, ne is azért, hogy saját magunkat vigasztaljuk meg, hanem azért, hogy ezáltal lássuk a megdicsőült Krisztust. Ó, bárcsak lennének hozzá méltó elképzeléseink róla, és ne gyaláznánk méltatlan gondolatokkal Urunkat! Bárcsak olyan elevenen élne bennünk lénye, munkássága és dicsősége, hogy teljes szívvel és lélekkel tudnánk dicsérni Őt. Akinek a szíve a Szentlélek vezetése által gazdagodott meg, az Megváltóját mérhetetlenül megdicsőíti.
Jöjj, Szent Lélek, mennyei fény, mutasd meg nekünk Krisztust, a mi Urunkat!


545. dicséret: Jövel, Szentlélek Úr Isten… (a régi énekeskönyvben: 369. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/joevel-szentlelek-ur-isten

Korábbi igék

2024. április 23.

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 18. részének 3. verse: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Zsindelyné Tüdős Klára gondolatai: Ismertem egy embert nagyon közelről,

Tovább olvasom »

2024. április 22.

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 5. részének 27-28. versei: „Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj!Én pedig azt mondom néktek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.” Hargita Pál lelkipásztor (Pápa) gondolatai: Isten teremtő akaratából és szeretetéből

Tovább olvasom »