Napi ige

Áldás, békesség!

Mai újszövetségi igénk: János apostol első levele 3. részének 19-20. versei:

„19, Így tesszük bátorságossá Ő előtte a mi szívünket,
20, hogyha vádol minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a mi szívünknél.”

dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:

A mi szívünk milyen csekélyke jószág, s mégis mennyi bajt okoz nekünk! Mikor kikerül az Isten kezéből, mint egy parányi kis óramű, már be van igazítva: meg van szabva, hányat fog verni. S ő ver vígan, míg elfogy a lecke s a szív megáll. Mit gondolsz, hány ütés van hátra a te szívednél és annak a szívénél, akit legjobban szeretsz? Azalatt is, amíg itt ülsz, közelebb jött a halálod. Talán ha hátra fordulnál, bele is ütnéd hideg csontvázába égő arcodat.
Milyen nagy dolog nekünk ez a szív! Mennyire kellett neki az öröm, mit zakatolt azért, hogy megszerezd s mennyit zúgolódott, ha akár hét tetővel dűlt is az öröm. Szomjas koldusként esengett a gazdagok kivilágított ablaka előtt, vagy halvány dúsként dőzsölt palotáján. Mennyire kellett neki a hatalom: úrrá lenni dolgok és emberek felett; a siker: meglegyen amit én akarok! Mennyire fájt, ha az ellenfél győzött, neki jutott az öröm, övé volt a hatalom és a dicsőség. Mennyit félt ez a szív, napjaink tele voltak aggodalmakkal és éjszakáink rémekkel. Ijesztett a holnap és bántott a tegnap. Nem tudtuk mi lesz velünk és a halál, ez az egyetlen bizonyosság, minden nap benézett ablakunkon és csont-kezével megérintette vállunkat. Gondoljuk el, mennyit szégyenkezett az a szív önmaga miatt, mikor akarva-nem akarva meg kellett vallanunk magunk előtt, hogy újra gyöngék voltunk, megint elestünk. Jószándékaink idétlent vetéltek és fogadásainkból magtalan kalászok nőttek.
Ó, be jó, hogy Isten nagyobb, mint a mi szívünk! Mennyivel nagyobb és drágább kincs mindannál, amire a telhetetlen emberi szív vágyott. Ő a gazdagság, Ő az életöröm, Ő a nyereség, Ő a siker. Ő az állandóság, lábai alatt mélyen zúg az idők óceánja és Őhozzá nem ér változás, sem a változásnak árnyéka. Ő az életnek, az örök fiatalságnak, győzelmes tavaszoknak Istene, aki előtt árnyékká válik a halál. Ő az örök szeretet, amelynek mélységeiben úszik az én nevem is; az irgalmasság tengere, amelyen széttört hajóm roncsain győzedelmesen megérkeztem. Csodálatos Szárny, úgy fedez el, hogy újjászül. Isten nagyobb, ezerszer nagyobb, mint a mi szívünk.
Azért be jó, hogy szívem, ez a parányi kis jószág, érzi és bírja azt, aki nagyobb mint ő. Rebbent madár, de belesimul az atyai kéz dédelgető, óriás melegébe. Békételen, zakatoló szerszám, de ha közel viszem Istenhez, az örök harmóniához, halk, áhítatos melódia kél rajta, mint az aeol hárfán, ha rálehel az Éj.
Milyen jó, hogy ez az ezerszer, milliószor nagyobb szív, az Isten szíve, a miénk lehet és szolgál nekünk, mint az évezredes bástya a futó rózsának, csillagos est békessége az elalvó, álmos gyermeknek. Milyen jó, hogy Ő lehet az én örömöm, ereje az én hatalmam, szerelme egyetlenegy nyereségem a földön és égen. Ha Ő velem van, ki lehet ellenem? Ha Benne élek, mi nekem a halál? Ha Ő megbocsátott, kicsoda ítélhet el? S ha Ő újjá teremtett, kicsoda ronthat meg?

821. dicséret: Isten szívén megpihenve… (a régi énekeskönyvben: 395. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/isten-sziven-megpihenve

Korábbi igék

2026. augusztus 01

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 2. részének 26. verse: „Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.” Nagy Lajos lelkipásztor (Mckeesport, Pennsylvania) gondolatai: A hófehér hattyú ott úszik

Tovább olvasom »

2026. július 31

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol thesszalonikaiakhoz írt második levele 5. részének 23. verse: „Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus

Tovább olvasom »

2026. július 30

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Dániel könyve 12. részének 3. verse: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.” dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai: Ahogyan textusunk

Tovább olvasom »

2026. július 29

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve, 51. zsoltár 12. verse: „Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten!” dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai: Veszedelmes, félelmetes és aggasztó tünet a szív betegségénél az érzéketlenség. Nevezzük így: közöny.Ennek a kis öklömnyi húsdarabnak,

Tovább olvasom »

2026. július 28

Áldás, békesség! Olvasásra ajánlott igeszakasz: Máté evangéliuma 5. részének 1-10. versei Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 5. részének 1-2. versei: „1, Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá a tanítványai.2, Ő pedig megszólalt és így

Tovább olvasom »

2026. július 27

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve 7. zsoltár 4-6. versei: „4, Uram, Istenem, ha ilyeneket tettem: ha álnokságot követtem el,5, ha rosszul bántam jóakarómmal, ha kifosztottam, aki ok nélkül bántott,6, akkor ellenség üldözzön, és érjen utol engem, tiporja földre

Tovább olvasom »