Napi ige

Áldás, békesség!

Mai ószövetségi igénk: Mózes első könyve 39. részének 2-3. versei:

„2, De az Úr Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt.
3, Látta az ura, hogy vele van az Úr, és mindazt eredményessé teszi az Úr, amihez hozzáfog.”

Szabó Imre lelkipásztor (Sárbogárd) gondolatai:

Úgy gondolom, hogy mindnyájan ismeritek József történetét, amelynél alig van drámaibb, de ugyanakkor kedvesebb történet az Ótestamentumban. A nagy írónak, Thomas Mannak a képzeletét éppúgy megragadta ez a történet, mint a mi gyermek-szívünket, amikor először hallottuk a hittanórán.
„…szerencsés ember lett” – mondja mai igénk Józsefről. Többet, irigylésre méltóbbat alig lehet valakiről mondani. Akinek szerencséje van; annak áll a világ – így tartja ezt mindenki, s éppen ezért hajszolja is mindenki a maga szerencséjét.
S hogy valóban jó dolog a szerencse, azt éppen József történetéből láthatjuk legjobban. Mert a történet arról szól, hogy Józseffel sorozatosan tragikus dolgok történnek: testvérei kútba dobják, aztán eladják rabszolgának, gazdájának felesége súlyosan megvádolja, börtönbe kerül, s úgy tűnik, hogy az végleg elnyeli. De ezek a súlyos események mind jól végződnek: legidősebb testvére, Rúben kimenti a kútból, a kereskedők Egyiptom egyik főemberének adják el, jobb sorsot nem is kívánhat magának, s végül a börtönben következik be az a csodálatos fordulat, melynek révén a királyi udvarba kerül, és az egész ország első emberévé válik. Mindennek csak egy a titka: az, hogy József „szerencsés ember lett”. Szinte kínálkozik, hogy felállítsuk a következő tételt: az olyan ember mondható szerencsés embernek, akinek minden javára válik, még a rossz is, míg szerencsétlen embernek az nevezhető, akinek minden a kárára válik, még a jó is. De ki lehet szerencsés ember? – ez itt az izgalmas kérdés. Általában az a közfelfogás, hogy szerencsésnek születik az ember. Ahogy mondani is szokták: „szerencsés csillagzat alatt született”. És fordítva. Ezért vált újra nagy divattá a horoszkópok készítése. Mindez azonban merő babonaság. Ha van valaki köztünk, aki mindeddig abban a leverő hiedelemben élt, hogy ő szerencsétlen embernek született, nyugodtan vesse el magától ezt a tévhitet. Merészen hirdetem, hogy bárki szerencsés emberré válhat közülünk. Vagy, hogy még világosabban szóljak: bárki megragadhatja a szerencséjét. Mert József története nemcsak azt mondja el, hogy „szerencsés ember lett”, hanem azt is, hogy miként lett azzá. Ez a történet azt bizonyítja, hogy amikor valaki a legmélyebb pontra jut, onnan a legmagasabbra juthat. József számára a börtön minden eddiginél nagyobb szerencse színhelyévé változott. Fogolytársainak, a két miniszter álmának a megfejtése révén, innen került a fáraó udvarába és a legmagasabb méltóságba. Itt vált nyilvánvalóvá, hogy a legnagyobb rosszból a legnagyobb jó jöhet ki. Pontosabban: itt vált nyilvánvalóvá, hogy Józsefnek olyan Istene van, aki a rosszból jót tud kihozni. De ez az Isten a mi Istenünk is. Nem kell félnünk, ha a neki való engedelmességnek sokszor kellemetlen következménye van, sőt szenvedéssel jár. Ő éppen az ilyen esetekből tudja a legnagyobb jót kihozni.
Minthogy ez történt a „legmagasabb szinten” a mi Urunk Jézus Krisztussal is, aki a kereszt gyalázatát vállalta értünk. Isten ebből a legszörnyűbb rosszból hozta ki a legnagyobb jót: a mi megváltásunkat és Urunk megdicsőülését. „Az Úr akarata célhoz jut vele” – ahogy Ézsaiás is megjövendölte. (Ézs 53,10).

770. dicséret: Az Úr csodásan működik… (a régi énekeskönyvben nem található)

Korábbi igék

2026. május 21

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: János apostol első levele 3. részének 18. verse: „Ne szóval szeressünk, se nyelvvel, de cselekedettel és valósággal.” dr. Hegedűs Loránt püspök (Budapest, Szabadság tér) gondolatai: János a szeretet apostola, Péterrel és Jakab testvérével együtt a

Tovább olvasom »

2026. május 20

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Timóteushoz írt második levele 1. részének 2. verse: „Timóteusnak, szeretett fiának: Kegyelem, irgalom, békesség Istentől, a mi Atyánktól és a Jézus Krisztustól, a mi Urunktól.” John R. W. Stott lelkipásztor gondolatai: Pál itt

Tovább olvasom »

2026. május 19

Áldás, békesség! Kedves Testvérek! Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 2. részének 3. verse: „Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek.” dr. Körpöly Kálmán lelkipásztor (Szada) gondolatai: Nagy tömeg veszi körül a kaperneumi házat, ahol Jézus tanít. Egyszerre mozgolódás

Tovább olvasom »

2026. május 18

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol rómaiakhoz írt levele 13. részének 10b. verse: „A törvény betöltése a szeretet.” dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai: Törvény alatt értjük Isten kijelentett erkölcsi akaratát, azokat a parancsolatokat, amelyekkel megtiltja, amit

Tovább olvasom »

2026. május 16

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 28. részének 2. verse: „És ímé, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.” Billy Graham lelkipásztor gondolatai: Egy angyal érkezett a kertbe, ahol Jézus

Tovább olvasom »

2026. május 15

Áldás, békesség! Olvasásra ajánlott igeszakasz: Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 15. részének 3-8 versei Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 15. részének 4-5. versei: „4, Eltemették, és – ugyancsak az írások szerint – feltámadt a harmadik

Tovább olvasom »