Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: Mózes első könyve 2. részének 24. verse:
„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.”
Ablonczy Dániel lelkipásztor (Kispest-Rózsatér) gondolatai:
Mai igénk zárja le a teremtés-történetet. A házasságra, a házasság tartalmára, rendjére a legfontosabb mondat a Bibliában. Legtöbbet idézik az Újszövetségben. Ami nekünk ma természetesnek tűnik benne, a maga idejében forradalmi gondolat volt. Különösen két ponton száll szembe az ószövetségi kor társadalmi hagyományaival. Az ősi izraeli társadalomban mindig a nő hagyta el a családját. Itt a férfi szakad ki előbbi életközösségéből s ezáltal lesz alkalmassá új otthon alapítására. De alapokmánya lesz az egynejűségnek is. Olyan időben tesz tanúbizonyságot a monogám házasság mellett, amikor a többnejűség az előkelő, a kívánatos, a divat. Izrael példaképei, az atyák is többnejűségben éltek. Ebben a mondatban tehát Isten teremtő gondolata az eredeti tisztaságában ragyog fel. Jézus is erről tesz bizonyságot.
A mondatban minden szónak sajátos értelme és jelentősége van.
Az első szó: „Ezért” arra utal, hogy a Teremtő jóvoltából megtörtént az alapvetés. Immár minden kész. A családalapítás feltételei biztosítottak. Figyelmeztetés ez: a házasságot biztos alapra kell építeni. A házasság életre szóló, nagy vállalkozás. Minden sietség értelmetlen és káros.
„Férfiember”-ről szól. Olyan emberről, aki érett ember. Ura elhatározásának, döntéseinek. Alkalmas arra, hogy ő legyen a családfő. Tudja a dolgát, mert már megtanácskozta Istennel. Van hova vinni a feleségét, képes arra is, hogy gondoskodjon róla.
Isten kijelentésének ebből a szorosra fogott mondatából különösen két szó emelkedik ki: „elhagyja” és „ragaszkodik”. Nézzük az elsőt. „Elhagyja atyját és anyját”. Minden házasságkötést megelőz bizonyos döntés-sorozat. A házasságkötésnél valami új van születőben. Ennek az újnak új életfeltételeket kell éppen a döntések megtételével biztosítani.
Miért kell elhagynia atyját és anyját? Az első válasz: a házasságkötéshez a férfinak önállónak, szabadnak kell lennie, még a családjától is. A második: a gyermeket szüleihez, de különösen édesanyjához szoros kapcsok fűzik. Gyermekében az anya visszanyúl mindig önmagához; a gyerek élete folytatása az ő életének. Ebből a kötöttségből ki kell szabadulnia minden felnőtt gyermeknek, hogy új kapcsolat teremtésére alkalmas legyen. A harmadik feleletet így fogalmazzuk: nem csak „atyját és anyját” hagyja el a férfiú. Atya és anya – nem az elhagyandók teljes névsora. A mondat a döntés-sorozat fő mozzanatát adja elő. Házasságot kötni annyi, mint új célt követni. Csak akkor követhet új célt az ember, ha minden más célt, ami ennek az újnak ellentmond, letesz, elhagy. Nem csak a szülői házat, a gyermek és ifjúkor helyét, szokásait, sok-sok dolgát kell letenni az újért, a feleség, illetve a férj szeretetéért. Közös úton indulnak el, semminek sem lehet helye az életükben, ami házasságukat visszahúzná. Ez a tanács nem ütközik az ötödik parancsolatba (Tiszteld atyádat és anyádat!). Tisztelni, becsülni, anyagilag segíteni, szeretni, házasságkötés után is köteles szüleit minden gyermek. De saját életét csak külső és belső szabadságban alakíthatja ki.
25. zsoltár: Szívemet hozzád emelem…