Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első levele 6. részének 19. verse:
„Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?”
Kabai István lelkipásztor gondolatai:
Isten gazdagon gondoskodik a testiekről az ember számára. Arról a testről, amely – mint tudjuk – porból vétetett és újra porrá kell lennie. Soha nem juthat el az Isten országába, a mennyei világba, amit Isten készített az Őt szeretők számára. Több ezer évvel ezelőtt tudta ezt már Jób is, de kételkedés nélkül hitt Teremtőjében és Megváltójában, amikor kijelentette: „…testem nélkül látom meg az Istent” (Jób 19,26). Isten gyermekei ezzel tisztában vannak, ugyanúgy, mint Jób. A hitetlen világi ember is tudja, hogy a teste elporlad, de ő nem is számít az Istennel való találkozásra. Annál nagyobb lesz a döbbenete, amikor majd meg kell neki is állni az Isten ítélőszéke előtt. (Róma 14,10)
Ha a megsemmisülésre van szánva ez a test, akkor miért gondoskodik Isten ilyen bőségesen róla? Gondolhatják ezt így nagyon sokan. Csakhogy Istennél a testnek is megvan a becsülete, mert a testnek is rendeltetése van: „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?”
Ha egy kissé mélyebben elgondolkozunk ezen az igén, akkor látnunk kell, hogy Isten nagyon is magasztos szerepet szánt ennek a testnek minden gyarlósága és nyomorúsága ellenére. Templommá szentelte, az Ő Lelke lakozik benne. Akkor pedig felvetődhet a kérdés: szabad-e egy templomot megszentségteleníteni, bemocskolni, megrongálni, vagy egyáltalán elhanyagolni? Nem jár-e ezért elmarasztalás, netán súlyos büntetés? Nem kell-e folyamatosan törődni vele, ápolni, rendben tartani, óvni minden veszedelemtől? Ezt kell tenni, mert a testnek is Istentől kapott rendeltetése van, amíg a Lélek benne lakozik.
Mégis, többen voltak a történelem folyamán, akik szándékosan gyötörték, kínozták a saját testüket. Ezt azért tették, hogy kedvesebbnek látszódjanak Isten előtt. Voltak, akik Krisztusért halálra gyötörték magukat. Nem gondolnám, hogy ezt kívánja tőlünk a mi Urunk. Még akkor sem, ha közülük néhányat szentté avatott az illetékes egyház akkori, vagy későbbi vezetője. Ezzel szemben sokkal több ellenpélda van. Mert sokkal többen vannak azok, akik a testet tartják mindennél fontosabbnak, a lélekkel vajmi keveset, vagy semmit sem törődnek. Leginkább olyanok, akik nem születtek (még) újonnan, nem születtek víztől és Lélektől. Emlegetik ugyan gyakran a lelket, mondván: Ép testben ép lélek. De mi, lelki emberek, tudjuk, hogy ez a mondás nem mindig fedi a valóságot. Igen gyakran találkozhatunk jól kifejlett, csupa egészség emberekkel, akiknek a teste mindent bíró erőt mutat, de a szájukból állandóan dől az ocsmány, többnyire istenkáromló beszéd. Egy kicsit sem tisztelik az Atya, Fiú, Szentlélek Istent. Nem törődnek bűnnel, kárhozattal, teljes hitetlenségben élnek ezen a világon. Ugyanakkor – az Úrnak legyen hála érte – vannak, akik megtört, különféle betegség által teljesen leromlott testben, de a Krisztusban való hit által megújult hívő lélekkel élik mindennapi nehéz életüket.
A testnek fiai csak a testre gondolnak, és a testükre nagyon sok időt és pénzt áldoznak. Rendszeresen edzenek, korszerűen táplálkoznak, különféle testápoló és szépítő szereket használnak garmadával, gyógymasszázs, szolárium, vitaminok stb. tartoznak az életükhöz. Eközben eszükbe sem jut, hogy a lélekkel is törődni kellene.
Isten ezt eltűri, mert Ő erőszakot nem alkalmaz senkivel szemben, de így szól egy helyen: „Átkozott az a férfi, aki … testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozik az ő szíve!” (Jer 17,5). Ennek ellenére: „eledelt ad minden testnek; mert örökkévaló az ő kegyelme” (Zsolt 136,25)
136. zsoltár: Dicsérjétek az Urat…