Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 18. részének 22b. verse:
„…jer és kövess engem.”
dr. Gyökössy Endre lelkipásztor (Újpest-Újváros) gondolatai:
Jézus nem vallásalapító, hanem életformát hozott erre a véres bolygóra. Jézus sose mondta, hogy jer és ezt és ezt mondjad utánam, hanem: „jer és kövess engem.” Azaz: élj úgy, ahogy én.
Azok a határtalan homo christianusok, akiket egyszer megigézett Jézus szeretetének határtalansága. Nikodémus, a zsidó nagytanács tagja, „minisztere”, éjjel is felkereshette, mert Jézusnak nem volt szabott fogadó-órája. Bárki, bármikor megérinthette, megszólíthatta ott és akkor, ahol elérte Őt, s úgy, amint volt, akár a közösségből kirekesztetten – tisztátalanul. A leprások leprájukkal, a gadarai őrült habzó szájjal, a rómaiakkal kollaboráló vámszedő és az afféle Mária Magdalénák is, akik mögött kortársai rituálisan kiköptek a földre. Pétertől, aki háromszor megtagadja, amikor újra találkozik vele csak ennyit kérdez: szeretsz-e? A hitetlenkedő Tamásnak nem az ökleit mutatja, hanem a sebeit. Még keresztjén is anyjáról gondoskodik: rábízza Jánosra, és a mellette szenvedő egyik latort vigasztalja.
Akik ezt a Jézust követik, ha csetlések-botlások között is, és nem csak egy-egy nagy ünnepen „vizitelnek” Nála, vagy mindössze eleget tesznek vasárnapi vallásos kötelességüknek, azok a határtalan homo christianusok. Az az asszony, aki amikor férje bejelentette, hogy elköltözik hazulról egy húsz évvel fiatalabb nőhöz, azt mondta a férjének:
– Tulajdonképpen megértelek. Amíg négy gyereket szültem neked, elformátlanodtam, megőszültem, megöregedtem. Megunhattál annyi év után. Ha ideadod a szekrény tetejéről a nagy koffert, bepakolom a holmidat. De ne feledd, szívünk, ajtónk mindig nyitva marad előtted s gyerekeid csak jót hallanak majd rólad és én imádkozom érted.
– Azt hiszi, el tudtam menni? – mondta el a férfi a papjának, aki egyszer megeskette őket. – Úgy éreztem magam, mint a tékozló fiú, aki hazament, mielőtt elment volna. Ha jelenetet csinál, biztosan elmegyek.
Ismertem egy ilyen homo christianus férfit, akinek két télikabátja volt, s amikor didergő unokaöccse meglátogatta egy vékony dzsekiben, neki adta az egyiket. De a jobbikat. Amikor lánya megrökönyödve kérdezte, miért az újat, azt válaszolta:- mert éppen udvarol. S nekem már jó az öreg is.
Valaki egyszer azt mondta: a hívők manapság jól teszik, ha csak akkor beszélnek, ha kérdezik őket – de éljenek úgy, hogy kérdezzék őket: mitől olyan mások, boldogok, derűsek, kiegyensúlyozottak mégis?
Valóban, e szó- és emberinflációs időben csak a hiteles élet lehet a válasz. S van-e manapság nagyobb hiánycikk a hiteles embernél? Aki valamiképpen arra a Valakire emlékeztet, akire még Pilátus is azt mondta: ecce homo; Íme az Ember!
290. dicséret: Vezess Jézusunk… (a régi énekeskönyvben: 434. dicséret)
