Áldás, békesség!
Olvasásra ajánlott igeszakasz: Máté evangéliuma 2. részének 19-23. versei
Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 2. részének 23. verse:
„és amikor odaért, abban a városban telepedett le, amelyet Názáretnek neveztek, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak: názáretinek fogják őt nevezni”
Karácsony Sándor gondolatai:
Engedetlenség, testiség, tudás. Megszülettem, gyermekségemnek ideje letelt, fiatalemberré cseperedtem, elzúgott mellettem a világháború, forradalmi utószelével egyetemben, férfiúvá értem, fiatal házas, ifjú családapa lett belőlem, még mindig ez a három kényúr uralkodott életemben: engedetlenség, testiség, tudás. Nem tartoztam soha a nyílt istentagadók felekezetébe. Tudásom megértette a vallás fontosságát, a keresztyénség jelentőségét. Krisztus központi szerepét a megváltás dogmájában. Jó és gonosz tudásának fájáról szakított gyümölcs volt a theológiám egész rendszere. A testiségem lefordította ezt a theológiai szöveget és tolmácsává szegődött mindvégig. Pontosan értelmezte esetről esetre: ez vagy az a tétel mit jelentsen úgy, hogy hús, vér, ideg és vágy meg ne rövidüljenek azért csorbítatlan jogaik érvényesítése közben. Ehhez képest alakult életem, mely az adott körülmények között nem is lehetett más valami egyéb, mint Isten parancsával minduntalan ujjat húzó, engedetlen élet. Hiába tudtam Jézusról, hiába igyekeztem fegyelmezni testiségemet, nem voltam engedelmes, tehát változatlanul leláncolt, megrontott, hazuggá tett uram és parancsolóm: a bűn.
Azt hittem akkor és azután is még jó darabig, hogy azokban a napokban nem élt és nem hatott bennem még az Úr Jézus Krisztus. Ma, valahányszor visszagondolok életemnek ama szakaszára, világosan látom már, hogy akkor is a Krisztusé voltam. Az az idő csöndes előkészítése, sőt észrevétlen beteljesedése volt a későbbi időszakoknak. Apró, áruló kis jelek mutatják, hogy „balcsillagzat” alatt eltelt életem is program szerint múlt el és folyt le, „hogy beteljesedjék amit a próféták mondottak”. Csak akkor még nem tudtam. Fogalmam sem volt róla, mi miért alakul éppen úgy, ahogy. Mint ahogy magának Jézusnak gyermekkori sorsmozgatója, József sem tudott lényegeset. Élt, ahogy lehetett. Álomban megintetve Egyiptomba futott, a veszedelem elmúltával visszatért önként vállalt számkivetéséből, viszont élve a gyanúperrel, nem ment Júdeába: a galilea-beli Názáretben telepedett le. Mit sem sejtve. Gyanútlanul. A kis egzisztenciák máról-holnapra élő, lépésenként való moccanásával viszi előbbre szegény kis mindennapjaik óvatos történetét. És éppen ezáltal hagyja maga után áruló nyomul az üdvtörténet előre megrajzolt térképének vonalvezetését.
Néha sötétben tapogatózva, bután élünk és csak a mában teng nyomorult kérész-sorsunk. Tudjuk is mi, mivégre, hogyan, miért esnek meg velünk a dolgok, tolja egyik napunk a másikat gondolattalanul egymás után. Pedig mirajtunk is mindig, újra meg újra az üdvtörténet eseményei telnek be éppen ilyenkor is.
Szürke, történéstelen évekről kiderül utólag, hogy saját egyéni vagy közösségi pusztában vándorlásunk napjai morzsolódtak lefelé akkor éppen, bajok, szerencsétlenségek, ismételt csapások idejéről bizonyos távolból az tetszik meg, hogy prófétai intések váltak valóra engedetlen fejünk felett.
Még nem vált akkor életünkben nyilvánvalóvá, hogy Krisztuséi vagyunk, s Ő az Úr mirajtunk. De már elindult, hogy egykor általunk is názáretinek neveztessék.
378. dicséret: Jézus, születél idvességünkre… (a régi énekeskönyvben: 314. dicséret)
