Áldás, békesség!
Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 1. részének 14. verse:
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”
dr. Tóth Tihamér püspök (Veszprém) gondolatai:
Miről beszél a karácsony? Arról, hogy Krisztus született. De nem meglepő, hogy sem előtte, sem utána, egyetlen gyermek születése nem keltett ilyen feltűnést? Pedig azóta is született jó néhány millió gyermek! Hercegek, királyok, császárok gyermekei! De ki törődik ezekkel? Igen, mert legyen bár az a csecsemő a leghatalmasabb uralkodók gyermeke is, – ugyan mit jelenthet ő az élő egész emberiségnek, s a jövő századok és ezredek embereinek.
Csak Krisztus születésnapját ünnepeljük ma is! És ünnepeljük még halála után is. Hiszen megünnepeljük mi egymásnak, szeretteinknek, rokonainknak a születésnapját is, de csak amíg élnek az illetők. Ki ünnepli azonban egy halott születésnapját? De született egyszer egy kis gyermek, messze, eldugott faluban, egy istállóban, nem is élt sokáig a földön és mégis oly barázdákat szántott a történelemben, hogy születésnapját minden évben megünnepeljük, még a nem-keresztények is, mégpedig a legboldogabb, meleg, békét és örömet sugárzó ünnepléssel. Miféle gyermek ez? Igazi, valódi ember fia? Na persze, hogy az is, erről nincs kétség. De többnek is kell lennie. Krisztusnak nem csak emlékét ünnepeljük, Krisztus ma is köztünk él. Krisztust nem feledtük el: itt él köztünk és naponként százmilliók imájában csendül fel szent neve. Szavait nem feledtük: minden szava itt cseng-bong köztünk, mintha tegnap mondta volna el. Hogy hol született dédapám, nem tudom, hogy mit csinált 82 éves korában nagyapám, nem tudom, hogy mik voltak nagyanyám utolsó szavai a halála előtt, nem tudom, … pedig mindez 40-60 évvel ezelőtt történt. De, hogy hol született Krisztus 2000 éve, mit csinált 12 éves korában a jeruzsálemi templomban, mik voltak a keresztfán utolsó szavai, azt ma is tudjuk, minden elemi iskolás gyermek tudja. Százmilliók szíve ver sebesebben, mikor nevét kiejtik, százmilliók szenvedése enyhül, ha keresztfájára felnéznek, nyernek tőle erőt az élet kötelezettségeinek teljesítésére. Mindig voltak és vannak, akik készek a vértanú-halálba menni érte, mindig voltak és vannak, akik az ő szolgálatáért készek a legfényesebb karrierről is lemondani.
– Hallja, kedves nővér – szólt egyszer valaki a betegápoló apácához, mikor látta, mily angyali türelemmel gondoz egy kiállhatatlanul szeszélyes beteget, -hallja, én napi 20 Pengőért sem vállalnám ezt a beteget! – Én meg napi ötvenért sem – felelte az apáca, majd halkan hozzátette: de Krisztusért elvállalom!
Hát ez az amit nem értek! Nem értem, hogy ha Krisztus csak ember volt, aki élt, volt és meghalt, hogy 2000 év távlatából is így szeressék őt. Hogy Krisztus ma is, halála után közel 2000 évvel is eleven valóság százmilliók szívében, ezt a tényt senki a világon meg nem értheti, meg nem fejtheti, hogy Krisztus meghalt ugyan, de ő Isten is és ezért továbbra is élve köztünk van!
371. dicséret: Új világosság jelenék… (a régi énekeskönyvben: 301. dicséret)
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/uj-vilagossag-jelenek
