Áldás, békesség!
Mai ószövetségi igénk: A 90. zsoltár 1. verse:
„Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre.”
dr. Ravasz László püspök (Budapest, Kálvin tér) gondolatai:
Az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű éneket a reformáció Marseillaise-ének nevezik. Mi is így énekeljük. A magyar kálvinizmus zászló-éneke azonban a 90. zsoltár. Megkülönböztetett becsben állott az Ótestamentumban is. Ezt bizonyítja, hogy Mózesnek, az Isten emberének tulajdonították, főképpen azért, mert eszmei és hangulati hátterét Mózes első könyvének három első fejezete adja: a teremtés, a bűnbeesés, és az elindulás a váltság felé. Tegyük fel tehát magunknak a kérdést: milyen Isten az, akiben bízunk, és nézzük meg ennek az Istennek hatalmát, szentségét és szeretetét. Hatalmát a múlandó világgal szemben, szentséges igazságát a bűnnel szemben, és atyai szeretetét megváltott gyermekei iránt.
Az első vers vallja az örökkévaló Isten hatalmát és dicsőségét. Azt, hogy mielőtt lett volna a világ, Ő ugyanaz volt, és lesz akkor is, ha majd elmúlik a világ, mint egy szappanbuborék. A teremtett mindenség tűnő epizód az Ő életében. Mi lehetünk akkor mi?
Ez az Isten mégis a miénk. Ismerhetjük és bízhatunk benne. Hajlékunk volt nemzedékről nemzedékre: atyáink és unokáink hajléka, biztonságos lakozása, védelme, igazi otthona, sziklacsúcs a kőszáli sasnak, meleg fészek az eresz alján fecske fiókáknak. És amikor még nem volt ez a világ, hogyan kormányozta, rendezte Isten teremtő gondolatával, eleve elrendelésével, előhívó, vajúdtató, mintázó akaratával. Felcsúcsosodik a hitvallás crescendója: „öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten!”
Ebből az Istenből ismerjük meg a mi múlandóságunkat. Az állatnak nincs mulandóság-érzése, sem a tiszavirágnak, sem a századokig élő óriás hüllőknek. Mulandóság-érzése csak annak van, aki Istenben az örökkévalóságot szemlélni képes. A 90. zsoltár írója megrendítő képekkel fejezi ki ezt az érzést. A nemzedékek sodra ott suhan Isten lábai előtt, mint a tovasiető hullámok. Hegyek formáltatása és eltűnése csak moccanások a föld színén. Nemzetek támadása és elenyészése olyan, mint egy tűnő álom a felébredőnek, mint egy hulló szirom a nyárban, avarlevél az őszben. A zsoltárírónak ezer esztendő volt a legnagyobb idő, egy éjjeli őrjárat a legkisebb; felcseréli és azt mondja: ez a történelem.
Miért sietsz, miért türelmetlenkedel? Várj, tűrj, remélj, ha ez az Isten adott lakozást az Ő ismeretében! A legnagyobb dolgok milyen kicsinyekké válnak!
90. zsoltár: Tebenned bíztunk eleitől fogva…
https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/tebenned-b-ztunk-eleit-l-fogva
