Napi ige

Áldás, békesség!

Mai újszövetségi igénk: Máté evangéliuma 27. részének 54. verse:

„Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: Bizony, Isten Fia volt ez!”

Cseri Kálmán lelkipásztor (Budapest-Pasarét) gondolatai:

Erről a századosról csak annyit tudunk, amennyit mai igénkben olvasunk. Tiszt volt a római hadseregben, Krisztus keresztre feszítésének idején éppen Júdea tartományban szolgált. Ő vezette azt az osztagot, amely a három elítélt keresztre feszítését végrehajtotta, s utána a vesztőhelyen őrséget állt. Miközben azonban ezt a munkát végezte, figyelte, szemlélte Őt. Hallotta szavait, látta szenvedését, és gondolkodni kezdett. Aki gondolkodik, azt már nem szorongatják előítéleteinek kötelékei. Gondolkodás közben kérdései támadtak. Miért volt olyan fontos, hogy ezt az embert keresztre feszítsék? Miért viselkedik így? Ilyet ez a százados még soha nem látott. Sok kivégzésnek volt már szemtanúja, össze tudta hasonlítani a részleteket, de hogy valaki így viselkedjen, ilyen még nem volt a praxisában. Ahogy az Istenhez imádkozott, ahogy kimondta: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ahogy az ellenségeiért könyörgött: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Ahogy utolsó erejével is az édesanyjáról gondoskodott, és Jánosra bízta. Ahogyan szenvedett, ahogyan kilehelte a lelkét – ilyet még nem látott, ez példátlan volt. Így még nem halt meg kereszten senki!
Valóban, ártatlanul és bűntelenül egészen bizonyos, hogy még senki sem halt meg. Olyan hatalommal senki nem tudott szólni halála előtt néhány pillanattal, mint ahogyan Ő ígérte meg a latornak: „Még ma velem leszel a paradicsomban”.
Nyilván a százados nem ismerte a Jézusról szóló próféciákat. Fogalma sem volt arról, hogy szó szerint teljesednek be előtte jövendölések: „Mint bárány az őt nyírók előtt néma, úgy szenved, és száját nem nyitja meg”. „Betegségeinket hordozta, fájdalmainkat viselte, a mi bűneinkért sebesíttetett meg, és a mi adósságainkat fizeti”. Belekerült Jézus szeretetének erőterébe, vonzani kezdte őt Jézus személye. Meghallotta – nemcsak hallgatta – Jézus szavait, és Isten Szentlelke közben világosságot gyújtott a szívében, s eljutott a bizonyosságra: „Bizony, Isten Fia volt ez!” Elhitte, hogy igaz, amit Jézus mondott. Jézus a kereszten kétszer szólította Atyjának az Istent. Ha Atyja az Isten, akkor Ő az Isten Fia. Ezen egyszerű logika mentén juthatott hitre a százados, és közben Isten Lelke bizonyosságot adott számára.
Mi mindnyájan úgy születünk, hogy tele vagyunk Jézussal szembeni fenntartásokkal, előítéletekkel, hitetlenséggel, bizalmatlansággal. Magunkkal hozzuk az ős-hitetlenséget, a Jézussal szembeni ellenállást. Vetélytársunk a kereszten szenvedett és meghalt Messiás, mert nem akarjuk, hogy Ő legyen az Úr az életünkben. Mi akarunk a magunk urai lenni, s közben nem vesszük észre, hogy egy sötét hatalom rabságában szenvedünk.
Ám innen is el lehet jutni a bizonyossághoz: „Bizony, Isten Fia volt ez!” Amikor valaki elkezd figyelni arra, amit Ő mond, az Ő igéjére, s Isten Szentlelke munkálkodni kezd benne, megérti, hogy Jézusnak az a mondata: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek”, rá vonatkozott, Jézus érte imádkozott. Ekkor válik egészen világossá és személyessé Jézus kereszthalálának értelme, célja és jelentősége.

371. dicséret: Új világosság jelenék… (a régi énekeskönyvben: 301. dicséret)

Korábbi igék

2026. január 02

Áldás, békesség! Mai ószövetségi igénk: Zsoltárok könyve 73. zsoltár 25-26. versei: „25, Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban.26, Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” dr. Ravasz László

Tovább olvasom »

2025. december 31

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Márk evangéliuma 7. részének 37. verse: „Szerfölött álmélkodtak és ezt mondták: Mindent helyesen cselekedett…” Dietrich Bonhoeffer lelkipásztor gondolatai: Beszéljünk azért ennek az évnek a végén minden elmúlt hétről és minden elmúlt óráról. Addig vigyük imába

Tovább olvasom »

2025. december 30

Áldás, békesség! Kedves Testvérek! Mai újszövetségi igénk: János evangéliuma 11. részének 3. verse: „A nővérei megüzenték Jézusnak: Uram, akit szeretsz, beteg.” dr. Körpöly Kálmán lelkipásztor (Szada) gondolatai: Kicsiny falucska volt Betánia Jeruzsálem közelében. Ebben a faluban élt három testvér: Márta,

Tovább olvasom »

2025. december 29

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Pál apostol Tituszhoz írt levele 2. részének 11-12. versei: „11, Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek,12, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk

Tovább olvasom »

2025. december 27

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 19. részének 10. verse: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” dr. Carl Eichhorn lelkipásztor gondolatai: A Bibliát úgy is nevezhetnénk, mint Isten kereső szeretetének könyve. Rögtön a bűneset

Tovább olvasom »

2025. december 24

Áldás, békesség! Mai újszövetségi igénk: Lukács evangéliuma 2. részének 10-11. versei: „10, Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz:11, Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus,

Tovább olvasom »